„A motorbőgéstől aludni sem lehet” – már Érden is versenyeznek az őrült száguldozók





Nemcsak éjjel, de már nappal is versenypályának használják a város utcáit.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.09.18.
Módosítva: 2023.09.18.
gyorsulás Érd verseny

Budapest és Szeged mellett már Érden is arról panaszkodnak, hogy hetek óta több autós is versenypályának nézi a település egyes utcáit és útjait. A környékbeliek szerint a település egyik főútja, a Riminyáki út már jó ideje gyorsulási pályává változik egyes napokon, ahol autósok gyorsulgatnak és egymást próbálják megelőzni.

A gyorsulgatók egyre többször veszik birtokba az egyik helyi utat Fotó: Pexels (illusztráció)

Mint mondják, a helyi „versenyszezon” a közelmúltban kezdődött: 

Mi ebben az évben figyeltünk fel rá, nem is olyan régen, azóta viszont rendszeressé vált. Az autósok olyan motorbőgéssel veretik, hogy aludni sem lehet tőle. De nem csak éjjel, van, hogy fényes nappal is csinálják

– mesélte egy helyi családapa. Hozzátette, éjjel még rosszabb a helyzet: 

Akkor már a közlekedési lámpákat sem igen nézik, hajtanak mindenen keresztül. Nem tudom, hogy meddig csinálják ezt az egészet, de már nagyon elegünk van belőle, mert hangos, és ami fontosabb: veszélyes. Mi van, ha egy olyan ember keveredik közéjük, akinek esze ágában sincs versenyezni? Vagy ha egyszer az lesz a vége, mint nyár elején, az Árpád hídnál?

– tette fel a kérdést a férfi. Elárulta, hogy félelme nem alaptalan, ugyanis több helyitől is hallotta, hogy a gyorsulgatók a nyugodt tempóban autózókat is előzgetik, akár nappal is. A környékbeliek közül sokan azt is elárulták, hogy a „versenyzők” mára már nemcsak ezen az úton, hanem több másik úton és utcában is repesztenek. 

Lapunk az üggyel kapcsolatban felkereste az illetékes rendőrséget, válaszuk esetén cikkünket frissítjük. 





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás