Záporok, zivatarok kísérik a kánikulát: ezt tartogatja a hét





Az ünnepi hétvége után is megmarad a nyár végi kánikula.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2023.08.17.
kánikula atlétikai világbajnokság parlagfű ez lesz ma

Csütörtökön sok napsütés várható, néhol gomolyfelhőkkel. Főleg hajnalban és a délutáni óráktól valószínű zápor, zivatar. Az északkeleti szél néha megélénkül majd. A délután folyamán 29-34 Celsius-fokos meleg lesz – írta meg a Köpönyeg.

Man,Suffers,From,Heat,While,Working,In,The,Office,And
A következő napokban 30 fok feletti hőmérsékletre számíthatunk. (Képünk illusztráció) Fotó: Shutterstock

Pénteken folytatódik a kánikula, napos időnk lesz, de délután megnövekedhet a gomolyfelhőzet, és frissítő zápor, zivatar is előfordulhat. Az országos szintű hőség 30-35 Celsius-fokos maximumokat tartogat.

Az ünnepi hétvégén igazi strandidőre van kilátás. Sok napsütés lesz, a csapadékra pedig nagyon kicsi az esély. Délutánonként, azaz szombaton és vasárnap délután is 30-35 Celsius-fok várható.

A több napon át tartó hőség, mely tartósan meghaladja majd a 30 Celsius-fokot, akár ahhoz is vezethet, hogy hőségriadót rendeljenek el. Addig is, már most nagyon fontos a megfelelő mennyiségű folyadék bevitele. Ezenkívül a magas UV-sugárzásra is érdemes odafigyelni, mivel a 10-es skálán 7-es erősségű napsugárzásra kell számítani. Ez azt jelenti, hogy aki napra megy, akár 30-60 perc után is leéghet, ha nem keni be magát naptejjel. Mindez ráadásul nemcsak a különösen érzékeny bőrtípusúakat fenyegeti. Ezenkívül javasolt az UV-szűrős napszemüveg viselése. Hiába a gomolyfelhős idő, a Nap káros sugaraival szemben ajánlatos védekezni.

A csütörtöki nap folyamán a parlagfű, a csalánfélék és az alternaria nevű gomba magas koncentrációja okoz majd problémát az azokra érzékenyeknél. Az útifű, a kenderfélék, az üröm közepes koncentrációban lesz jelen a légkörben. A pázsitfűfélék, a ciprusfélék, a tiszafafélék, a fenyőfélék, a lórom, a disznóparéjfélék és a libatopfélék alacsony koncentrációban fordulnak elő. Az allergiások különösen a parlagfű miatt szenvedhetnek. Esetükben érdemes a koronavírus idején használt maszkok viselése, azok ugyanis megfelelően megszűrik a levegőben található polleneket, ezzel enyhítve az allergiás tüneteket.

46 éve nyílt meg a budapesti Planetárium

1977. augusztus 17-én a Népligetben nyílt meg Magyarország legismertebb csillagvizsgálója, a Planetárium. Speciális „mozija” közel 1000 négyzetméteres félgömb alakú különleges kupolája alatt nyújt olyan látványvilágot, mintha a csillagfényes éjszakai égboltot nézné az oda ellátogató. Az elképesztő élményről a különleges vetítőműszer, a planetáriumgép, valamint a több mint félszáz kiegészítő effektusvetítő és speciális vetítő gondoskodik. A műsorok elsősorban csillagászati témájúak, de ezenkívül a földrajz, a csillagászati földrajz, a navigáció, valamint a költészet, az irodalom és a történelem csillagászati vonatkozásai is előkerülnek az elemző bemutatók alkalmával.

120 éve született Joseph Pulitzer

Az 1903-as magyar születésű amerikai újságíró, Joseph Pulitzer megalapozta a róla elnevezett Pulitzer-díjat azzal, hogy egymillió dollárt adományozott a Columbia Egyetemnek. A Pulitzer-díj első átadására 1917. június 4-én került sor. Az általa alapított Pulitzer-díj nem tévesztendő össze a fia, Ralph Pulitzer által létrehozott, a repüléstörténelem korai szakaszához szorosan köthető repülőversenyeken elnyerhető Pulitzer-trófeával, illetve a Fábry Pál New Orleansban élő magyar üzletember által 1989-ben alapított Joseph Pulitzer-emlékdíjjal, amelyet magyarországi újságíróknak adnak.

91 éve adták át az első villamosított vasútvonalat

1932. augusztus 17-én adták át az első magyarországi villamosított vasútvonalat. A Kandó-féle villanymozdony közlekedett a Budapest–Hegyeshalom útvonalon.

Ma lett 80 éves Robert De Niro

1943-ban New Yorkban született Robert De Niro, aki 1968 óta filmezik Stella Adler, Luther James és Lee Strassberg tanítványaként. 1973-ra már kétszer elnyerte a New York-i Filmkritikusok díját a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában, a Bang the Drum Slowly (1973) és az Aljas utcák (1973) (Mean Streets) című filmekben nyújtott alakításáért. A Francis Ford Coppola rendezésében készült A Keresztapa II. (1974) című filmben az Akadémia a legjobb mellékszereplőnek járó szobrocskával jutalmazta. Második Oscar-díját a Martin Scorsese rendezte Dühöngő bika (1980) című film főszerepéért kapta, melyben a híres bokszolót, Jake LaMottát formálta meg. 1988-ban Jane Rosenthallal együtt Tribeca Productions néven saját filmvállalatot hozott létre, amely számos film elkészítését tette lehetővé, melyekben De Niro producerként, rendezőként és színészként is közreműködött.

Megnyílt az atlétikai világbajnokság belvárosi szurkolói zónája

Megnyílt a szombaton rajtoló budapesti atlétikai világbajnokság szurkolói zónája a belvárosi Erzsébet téren, ahol exkluzív programokkal, nyereményekkel, egyedi ajándéktárgyakkal és további meglepetésekkel várják a látogatókat. Az érdeklődők megismerkedhetnek a futás, gyaloglás, ugrás és dobás szakágakkal, ezeknek a mozgásformáknak a kipróbálásával pontokat gyűjthetnek, amiért jutalmat kapnak az ajándékstandnál.

A világbajnokság önkéntesei hat aktivitási ponton segítik az érdeklődőket. A résztvevők felmérhetik a súlypontemelkedésüket, és a Sky high állomáson akár a svéd rúdugró, Armand Duplantis 6,22 méteres világcsúcsát is meg lehet közelíteni egy trambulin és gumikötelek segítségével. Emellett kipróbálhatják a rajtgépet is egy rövid sprint erejéig, a hosszabb távok kedvelői pedig a maratonfutók átlagos sebességét is megtapasztalhatják a folyamatosan gyorsuló futópadokon. Az érdeklődők a VR-állomáson akár virtuális versenyek résztvevői is lehetnek.

Magyarország történetének legnagyobb sporteseményét – amelyen minden idők legnagyobb létszámú, 63 fős magyar csapata indul – augusztus 19. és 27. között a Nemzeti Atlétikai Központban rendezik, az utcai futó- és gyaloglóversenyek központja a Hősök tere lesz.

Adj vért, ments életet!

Augusztus 17-én több helyszínen is segítheted a véradóközpontokat azzal, hogy ellátogatsz hozzájuk. Mutatjuk, mely budapesti helyszíneken adhatsz vért ma:

  • reggel 7 és este 19 óra között a XI. kerületben a Közép-magyarországi RVK Intézetben,
  • dél és 18 óra között a XIV. kerületben a Sugár Üzletközpont II. emeletén,
  • dél és 18 óra között a XV. kerületben a Pólus Centerben,
  • dél és 18 óra között a XIX. kerületben a Shopmarkban (korábbi nevén Europark).

További részleteket és az országos helyszínek listáját a véradás.hu oldalon találsz.





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás