Milyen egy vak ember számára Budapesten utazni? Elkísértük a nap mint nap közlekedő Benedek Zoltánt, aki arról is beszélt, mi jelenti számára a legnagyobb gondot.
Benedek Zoltán a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségénél (MVGYOSZ) ügyfélszolgálati munkatárs. Nap mint nap igénybe veszi a fővárosi tömegközlekedést, és mivel szülei vidéken élnek, a Nyugati pályaudvarról vonattal is szokott közlekedni.
Zoltán 14-15 éves korában veszítette el a látását egy spontán retinaleválás következtében. A jobb szemére egyik pillanatról a másikra megvakult, a ballal még látott egy ideig.
A balra egy 2-3 éves folyamat végén vakultam meg, vagyis kevésbé vagyok szerencsés, mint az édesapám, aki jobb szemére a mai napig tökéletesen lát
– magyarázta a 37 éves férfi.
Betegsége ugyanis genetikai eredetű, vagyis apai ágon örökölte, jó eséllyel ő maga is átörökítené a betegséget az utódjára. Éppen ezért jelenleg nem is gondolkodik gyermekvállaláson. Habár tudja, hogy érintettként segítségére lehetne gyermekének, sajnos ezen élethelyzet negatív oldalaival is tisztában van.
Párja szintén vak, tíz éve élnek együtt, sőt együtt is dolgoznak, a hölgy a szövetség hangoskönyveit gondozza.
„Szerencsére a munkába járáshoz használt 37-es villamos egészen a Blaha Lujza térig megy, ott már csak a 4-6-osra kell átszállnunk, ha a szüleimhez tartunk látogatóba” – meséli Zoltán. Ám amíg a kedvese fehér bottal közlekedik a budapesti forgalomban, addig ő 2019 óta immáron a velük egy háztartásban élő, Riley névre hallgató vakvezető kutyával szeli át a kerületeket.
Az 5 éves labrador szuka hű társa a Kőbányán élő vak férfinek, aki szerint a hiba leginkább bennünk, emberekben van. Az ő és sorstársai boldogulását a többi járókelő nehezíti akaratán kívül is, puszta figyelmetlenségből.
„Hiába található egyre több helyen a vakok és gyengénlátók eligazodását és persze védelmét segítő taktilis burkolat a főváros útjain, ha az emberek olyan bambák, hogy hagyják felöklelni magukat” – véli Zoltán, aki szerint az utóbbi 15 évben egyre figyelmetlenebbek a látók, mivel jóformán fel sem néznek mobiljuk képernyőjéből.
– Mielőtt kutyám lett, néha napi 8-10 alkalommal csattantam neki olyanoknak, akik mindenre figyeltek, csak a környezetükre nem – panaszolta a férfi. Riley képzett vakvezető kutya, az ő segítségével elkerülheti az ilyen helyzeteket. A férfi hozzáteszi: mindez persze nem jelenti azt, hogy az emberek elfordítanák a fejüket, ha vakot látnak, hiszen segítő kezek szerencsére mindig akadnak.
Zoltán meg is mutatta nekünk, hogyan közlekedik, az erről készült videónkat itt nézheted meg:
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre