
Elszabadult a pokol a vasútállomáson, három fiatal került kórházba
Késes támadás történt.
Új házat szeretne építeni a halimbai Kiss család, miután nemrég porig égett az otthonuk. A település lakosai is segítik a családot, ahogyan csak tudják.
Március 5-én, vasárnap hajnalban meghibásodott a halimbai Kiss család kávéfőzője, miközben ők aludtak. Elektromos tűz keletkezett, ami pillanatok alatt lángba borította a házukat. Először Kiss László, a családfő ébredt fel, majd gyorsan felköltötte a feleségét és a gyerekeket is. Csodával határos módon, az utolsó pillanatokban tudtak kimenekülni az ablakon az égő pokolból. A házat 15 éven át csinosítgatták, felújították korábban és szépen berendezték, hogy a lehető legkomfortosabb otthont tudják biztosítani a gyerekeiknek. Most mindez megsemmisült.

Az utolsó pillanatban vettem észre, hogy baj van.
Hangos zörgésre ébredtem, először azt hittem, betörtek hozzánk. Amikor a hálószoba ajtaját kinyitottam, beömlött a füst. Az ablakon át menekültünk. Mind a saját életünket kockáztattuk a másikért – mondta a Ripostnak László, aki végtelenül hálás a falujának.
– Sokan felajánlottak segítséget. Ruhákat, cipőt a gyerekeknek, hiszen mindenünk benn égett a házban. Ideiglenesen a szüleimhez költöztünk öten, de nem szeretnénk a nyakukon maradni. Elhatároztuk, hogy új házat építünk a régi helyén. A statikus már elmondta, hogy az eredeti otthonunkat a legjobb lebontani, hiszen ha esetleg egy-egy fal stabil is maradt, még évekig árasztaná magából a füstszagot, és ezen a vakolás és festés sem változtatna – magyarázta a családfő.
Helyi mesteremberek egyébként felajánlották a bajba jutott családnak, hogy a munkadíjukról lemondva elvállalják az épület felhúzását, de az építőanyagot, és minden szerelvényt meg kell vásárolniuk. Erre egyelőre saját erejükből nincs lehetőségük.

Késes támadás történt.

Ezt mondta az anyjának az elűnt Zámbó fiú.

A kormány számos módon segíti az embereket februárban.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.