
Órái voltak hátra, hogy elveszítse látását – Most másokat figyelmeztet a szemész
Ha később megy orvoshoz, mára már elvesztette volna a látását.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA katasztrófa helyszínéhez tizenhárom tűzoltó vonult ki, az épületből kihozott idős nő életét már nem lehetett megmenteni.
Kigyulladt ki egy társasház első emeleti lakása Budapest XIII. kerületében, a Hegedűs Gyula utcában. A vasárnap reggeli esethez három járművel tizenhárom tűzoltó vonult ki, akik behatoltak a száz négyzetméteres lakásba, amelyben egy fotel, egy szekrény és egy szék égett három négyzetméteren. A tűzoltók az ott lakó idős nőt kihozták az épületből, azonban az életét már nem lehetett megmenteni. A tűz okát tűzvizsgálati eljárás fogja tisztázni.

Kigyulladt egy száztíz négyzetméteres családi ház egyik, tizenhat négyzetméteres szobája a Zala vármegyei Szentgyörgyváron, a Petőfi Sándor utcában március 11-én. A tűzzel érintett helyiségben az ágy és a mellette lévő szekrény égett, a lángok pedig egy négyzetméteren a födémet is elérték. A helyszínre Keszthelyről három tűzoltóautóval tizenegy hivatásos tűzoltó, valamint az alsópáhoki önkéntes tűzoltók négy fővel érkeztek ki, akik rövid idő alatt megfékezték a lángokat. A tűzoltók az épületből egy gázpalackot is kihoztak, amit visszahűtöttek, megelőzve ezzel egy robbanást. Oltás közben egy középkorú nő holttestét találták a házban. Nem kizárt, hogy a tüzet ágyban dohányzás okozta, azonban a tűz pontos keletkezési körülményeit tűzvizsgálati eljárás fogja feltárni.
A hasonló tragédiák megelőzése érdekében érdemes füstérzékelőt szerelni az otthonunkban a konyha, a háló és a nappali plafonjára – tanácsolja a katasztrófavédelem.

Ha később megy orvoshoz, mára már elvesztette volna a látását.

A család évtizedek óta bajba jutott állatokat ment.

Az unokája buktathatta le a férfit.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.