Mit kaptunk, és mit nem kaptunk Karácsony Gergelytől? Mérlegre tettük a főpolgármester 3 évét

Sikertörténetként értékelte eddigi 3 éves tevékenységét a főpolgármester a hétvégi Facebook-posztjában – ám konkrét eredményekkel sajnos nem tudott eldicsekedni.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.10.20.
főpolgármesteri ígéretek

A sikerkommunikációval szemben elég csak körülnéznünk Budapesten, hogy lássuk, szeméthegyek, állandósult dugók, köztereket birtokba vevő hajléktalanok, kukássztrájk és mindent felverő gaz teszi egyre zűrösebbé a fővárosiak mindennapjait. Mi is mérlegre tettük az elmúlt 3 évet.

Fotó: Metropol

„3 évvel ezelőtt azt ígértük, hogy Budapestet igazságosabbá, zöldebbé, élhetőbbé, gondoskodóbbá tesszük” – ezzel a felütéssel kezdi tevékenységének értékelését a főpolgármester. A várt konkrétumok helyett azonban ismét csak marad a mentegetőző áldozati szerep és a másokra mutogatás – legfőképp a kormányra. Arra a kormányra, amely komoly beruházások tucatjait valósította meg „szépen, csendben” Budapesten. Új fejlesztésekbe Karácsony nem kezdett azon kívül, hogy pár vödör sárga festékkel fölfestett egy csomó biciklisávot, mindenféle koncepció és tervezés nélkül – óriási dugót okozva városszerte.

Amit fel tud mutatni Karácsony Gergely, azok zömmel különösebb erőfeszítést nem igénylő látszatintézkedések (pl. klímavészhelyzet kihirdetése, közterek elnevezése nőkről, udvarzöldítési pályázat meghirdetése, nem sózzák a jeges utakat), az egyik legfontosabb kampányígéretét pedig, hogy szociális támogatást adjon a fővárosiaknak, csaknem 3 év után teljesítette. A polgármester – vélhetően az elmaradt fejlesztések miatt – hivatkozik a koronavírus-válságra, a szomszédunkban zajló háborúra, az inflációra és az energiaárak növekedésere. Ezek azonban nemcsak a tehetős Budapestet, hanem az ország összes szegényebb települését, sőt egész Európát is megrengették. Mentségként felhozni bármire is, nem indokolt. Ami tény, az elmúlt 3 év alatt Budapest nem lett „zöldebb” és „élhetőbb”, legföljebb a dugó és a benzinfüst lett sokkal több.

A főpolgármester tevékenysége alatt állandósultak a dugók Budapesten /Fotó: Metropol/MK

Nehezen magyarázható sikerkommunikáció

„Az elmúlt három évben a fővárosi cégek dolgozóival közösen a legnehezebb pillanatokban is biztosítottuk a város működését” – folytatja a főpolgármester, ami a leszerelt 3000 szemeteskuka, a BKK-automaták megritkítása és a két héttel ezelőtti szemétválság kapcsán minimum megmosolyogtató.

„Közben folyamatosan fejlesztünk, építünk: hamarosan befejezzük a Lánchíd, a Blaha Lujza tér és a 3-as metró felújítását” – számol be saját sikereiként Karácsony azokról a Tarlós István idején elindított beruházásokról, amik az ő regnálása alatt éveket csúsztak, sokkal drágábbak lettek, és végül jóval kevesebb tartalommal valósulhatnak meg.

„Túléljük, ha beledöglünk is” – így zárja Facebook-posztját a főpolgármester, amivel végre egyet kell értsünk: ebben reménykedünk mi, budapestiek is.

Amit megkaptunk Karácsony Gergelytől az elmúlt 3 évben

Ha összeszedjük az újdonságokat, amit a főpolgármester hozott Budapest életébe, lehangoló a kép. Az is kiderül, hogy ezeknek jellemzően semmi közük nincs a koronavírushoz vagy a drágább benzinhez, szimplán elbaltázott intézkedésekről van szó.

  • Állandósultak a dugók és közlekedési káosz az átgondolatlan lezárások eredményeként.
  • Elöntötte Budapestet szemét a 3000 köztéri kuka leszerelése miatt.
  • Köztereken élő agresszív hajléktalanok és drogosok zaklatják a budapestieket.
  • A hajléktalanok bérlakásokba költöztetése miatt háborognak a meg nem kérdezett lakók.
  • 46 BKK-jegyautomatát szereltettek le és megszűnt számos jegyárusító pont.
  • A városüzemeltetési cégek az összevonásuk ellenére (vagy épp amiatt) képtelenek úrrá lenni a problémáikon (ld. szemétválság).
  • Sikerült megfúrni 3 városligeti kulturális központot.
  • A „méhlegelőnek” kinevezett, kaszálatlan területeken zavartalanul tenyészik a több százezer allergiás budapesti életét megkeserítő parlagfű.
  • 5 milliós jutalmat kapott több fővárosi cégvezető.
  • Eközben 14 feljelentés alapján folyik nyomozás a Városháza és több fővárosi ingatlan eladása, illetve a vállalkozók között visszaosztott korrupciós pénzek gyanúja miatt.
  • A város több pontján is sárga festékkel kerékpárutakat festettek fel Karácsony emberei, ezzel közlekedési káoszt okozva /Fotó: Metropol/MG

    Amit nem kaptunk meg Karácsony Gergelytől az elmúlt 3 évben

    A politikusok ígéreteit számon tartó Ígéretfigyelő nevű nonprofit civil weboldal szeptemberi adatai szerint Karácsony Gergely 156 kampányígéretéből mindössze 30 teljesült, 126 pedig részben vagy egyáltalán nem. Alább néhány ígérete, aminek még csak folyamatban sincs a megvalósítása.

  • Jelentősen növeli a közlekedésbiztonságot.
  • Fejleszti a közbiztonságot: 3 év alatt 2000 új térfigyelő kamerát szereltet fel.
  • Megszünteti a lakhatási válságot a nonprofit lakásszektor növelésével.
  • Újraindítja a panelprogramot.
  • Letöri az albérletárakat.
  • Szigetelés, nyílászárócsere és fűtéskorszerűsítés lesz a családoknál.
  • Támogatni fogja a közműdíj- és lakbérhátralékos családokat.
  • Megfelelő tüzelőanyagot biztosít a rászorulóknak.
  • Támogatja a romákat (roma összművészeti intézmény, budapesti roma rádió).
  • Antikorrupciós fehér- és feketelistát hoz létre.
  • Támogatja a vállalkozások energiahatékonyságot növelő beavatkozásait.
  • Bevezeti a közlekedési alapjövedelmet.
  • Fejleszti a metrókat.
  • Lesz Budán is trolibusz.
  • Egységes jegy- és bérletrendszer lesz Budapesten és környékén.
  • Minden budapesti újszülött tiszteletére egy új fát ültet.
  • Létrehozza a Budapesti Tudományos Akadémiát.
  • Létrejön a Budapesti Állatvédelmi Charta.








  • Top hírek





    Hírlevél-feliratkozás