
Hatalmas hibát követett el az anya, mindkét gyermeke vízbe fulladt
Sokkoló, hogyan halt meg a két kisfiú.
Szóváltás, köpködés, majd verekedés volt Dobrev Klára vasárnapi fórumán, ahol a két baloldali politikus bunyója miatt a mentőket is ki kellett hívni.
A mentőket is ki kellett hívni, miután Fricsovszky-Tóth Péter, az ellenzéki összefogás vecsési jelöltje összeverekedett Hegymegi Istvánnal, a DK gyáli önkormányzati képviselőjével Dobrev Klára vasárnapi fórumán. A verekedést szóváltás és köpködés előzte meg a régóta rossz viszonyt ápoló két ellenzéki politikus között – írja az Index.

A kezdeti szóváltást köpködés, majd verekedés követte, amelynek során Hegymegi István úgy fejbe verte az ellenzéki közös jelöltet, hogy mentőt kellett hívni hozzá. Fricsovszky-Tóth Péter ezután még részt vett a fórumon Dobrev Klára mellett, majd maga ment be a kórházba. Az ellenzéki pártok jelöltjeként induló Fricsovszkynak az Index szerint már korábban is konfliktusokkal terhelt volt a viszonya a gyáli DK-s politikussal.
A DK a lap megkeresésére azt írta:
„A Demokratikus Koalíció Hegymegi István ellen már hetekkel ezelőtt elindította a hivatalos kizárási eljárást, mely folyamat végén ki fogjuk zárni a pártból. Addig is fel van függesztve a párttagsága.”

Sokkoló, hogyan halt meg a két kisfiú.

A történtek megváltoztatták a férfi életszemléletét.

Mindössze 50 % esélyt kapott a túlélésre
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.