Veronica Vargas és férje, Alex három gyermekével él együtt egy személyautóban, hogy a körzet legjobb iskolájának a közelében legyenek.
Az öttagú család saját autójában lakik, hogy a régió legjobb iskolájának a közelében maradjanak, erre pedig egészen elképesztő magyarázatuk van.
Ugyanis ha a „lakcímük” az iskola vonzáskörzetébe esik, akkor gyerekeik bizony továbbra is az elit iskolába járhatnak.
Veronica és férje, Alex a Covid–19-nek köszönhetően elvesztették állásukat, nem tudták tovább fizetni házukat, ezért elhatározták, hogy elköltöznek Floridából, és egy másik helyen kezdenek új életet – írja a Daily Star.
A szülők egy kereskedelmi cégnél kaptak új állást, de fizetésük nagyon kevés volt, hogy ebből lakást tudjanak bérelni a színvonalas iskola közelében, ezért úgy döntöttek: saját autójukat átalakítják úgy, hogy benne lakhassanak, így gyermekeik továbbra is a tanintézményben maradhattak. A jármű üléseire párnákat és paplanokat húztak, hogy éjszaka még kényelmesebben tudjanak aludni.
Még így is sok kiadása maradt a családnak, akik többek között nemcsak benzinre fizetnek külön, hanem parkolási díjra, cuccaik tárolására és olykor még zuhanyzásra is költeniük kell. A pár többször is próbált már támogatáshoz jutni, ám Pennsylvania állam ezt a kérelmet rendszerint elutasította.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre