
„A rodeó az életem, mégis úgy éreztem, abba kell hagynom" – balesete után visszatérne Európa legjobb rodeósa
Ismét vissza akar ülni Dániel a bika hátára.
Íjjal elkövetett támadás történt szerda este a dél-norvégiai Kongsberg kisvárosában, többen meghaltak és megsebesültek, a gyanúsítottat őrizetbe vették - közölte a norvég rendőrség.
„A férfit elfogták, a rendelkezésre álló információink szerint egyedül cselekedett” - ismertette Öyvind Aas rendőrfőnök.
„Többen életüket vesztették, illetve megsebesültek” - tette hozzá, de nem említette az áldozatok pontos számát.
A rendőrség egyelőre nem közölt semmilyen információt az elkövető személyéről, sem lehetséges indítékáról.
Az íjász az Oslótól mintegy 80 kilométerre délkeletre található, 28 ezer lakosú Kongsberg belvárosában követte el a vérengzést.

Aas szerint jelenleg még folyik az információk kiértékelése és a különböző helyeken a bűnügyi helyszínelés. Úgy fogalmazott, hogy még zavaros a helyzet. „Sok szemtanúnk van még, akikkel beszélnünk kell” - tette hozzá.
Norvég sajtójelentések szerint a rendőrség nagy erőkkel vonult ki Kongsberg belvárosában, amely felett rendőrségi helikopterek köröztek. Úgy tudni, tűzszerészeket is mozgósítottak.
A norvég közszolgálati rádió tájékoztatása szerint az első lakossági bejelentések 18.13-kor futottak be a rendőrséghez, miszerint egy íjjal és nyilakkal felfegyverzett férfit láttak a városközpontban.

A skandináv ország második világháború utáni történetének legsúlyosabb merényletét közel tíz éve követték el. A szélsőjobboldali nézeteket valló Anders Behring Breivik 2011. július 22-én pokolgépet robbantott Oslo kormányzati negyedében, majd a közeli Utoya szigetén a kormányzó párt ifjúsági szekciójának táborában kezdett féktelen lövöldözésbe. Az akkori támadásban hetvenheten vesztették életüket.

Ismét vissza akar ülni Dániel a bika hátára.

Játszótérre és lépcsőre is ürített a fosófantom.

Kész csoda, hogy életben maradt a nő.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.