Lecsapott a TEK, őrizetbe vették Tasnádi Pétert





Vagyonjogi vita kapcsán lepték meg Tasnádit, akit önbíráskodás miatt hallgattak ki.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.05.28.
Bűnügy

A Terrorelhárítási Központ egyik felszámoló egysége elfogta Budapesten Tasnádi Pétert, akit Szolnokra, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságra vittek. Csoportosan elkövetett önbíráskodás miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették.

Ki hitte volna, hogy újra a hatóság vendége lesz Tasnádi
MTI/Kovács Tamás

A Magyar Nemzet értesülése szerint egy jászsági településen élő házaspár között válásukat követően vagyonjogi vita alakult ki. A nézeteltérést a volt férj úgy kívánta rendezni, hogy egy budapesti személlyel felvette a kapcsolatot, aki több társával és a volt házastárssal együtt a sértett lakcímére ment. Ezt követően rábírták a sértettet arra, hogy a volt férj használatában lévő egyik helyiségéért cserébe havonta készpénzt fizessen.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a Terrorelhárítási Központ és a Készenléti Rendőrség munkatársainak közreműködésével három személyt fogtak el.

Azt egyelőre nem közölték, hogy a gyanúsítás szerint Tasnádinak milyen szerepe volt az ügyben.





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás