
„Megszakad a szívem, egyre több tizenéves fekszik az intenzív osztályon” – drámai vallomás egy indiai nővértől
Borzalmas állapotok uralkodnak Indiában, ahol már 18 762 976 fertőzöttet és 208 330 halálos áldozatot jegyeztek fel eddig.
Súlyosbítja a helyzetet, hogy India több államából azt jelentették pénteken, hogy kifogytak a koronavírus elleni oltóanyagból, így az országban elmarad a hét végére tervezett nagyszabású oltási kampány.
Viveki Kapoor nővér a BBC-nek beszélt arról, hogyan változtatta meg a koronavírus az életét. A nő Delhi egyik magánkórház Covid-részlegének intenzív osztályán ápolónő, ahol 25 nővér munkáját felügyeli.
A járvány kezdete óta rengetegen kiléptek a személyzet közül, arra hivatkozva, hogy a fizetésük nagyon alacsony, és nem éri meg a kockázatot..
„Az első hullámban sok idős embert fogadtunk a kórházban, de most nagyon szomorú látni, hogy főként 15–17 éves fiatalok kerülnek be hozzánk” – árulta el Viveki Kapoor, aki azt is elmondta, annyira sokat dolgoznak, hogy a fáradtság miatt már ágyra sincs szüksége, hogy a nap végén elaludjon. „Nagyon boldog vagyok, amikor egy beteg meggyógyul, de amikor valaki meghal, összetörök. Különösen a fiatalok halála gyötör meg, minden alkalommal megszakad a szívem, amikor egyikük elmegy. A múlt héten 25 beteg halt meg a kórházunkban, miután már nincs elég lélegeztetőgépünk” – hangzott el a szívszorító vallomásban.

Korábban beszámoltunk arról, hogy az egészségügyi szakembereket is meglepte az Indiában tomboló koronavírus-járvány, amely – a hivatalos adatok szerint – már naponta hússzor több halálos áldozatot követel, mint februárban.
A járvány egyik gócának számító, több mint 21 milliós Újdelhi kórházai már jelezték, hogy nincs elegendő készletük orvosi oxigénből.
Félelmetes látvány, ahogy a halottak szerettei máglyákat raknak
Koronavírus okozta betegségben elhunyt emberek rokonai halotti máglyákon égetik el az elhunytakat Újdelhiben.
Top hírek


Tiszaújvárosi robbanás: legalább egy ember meghalt, az egyik sérült életveszélyes állapotban van

Családi vállalkozás: Kristállyal kereskedett egy egész család Enyingen
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre