
Hatalmas hibát követett el az anya, mindkét gyermeke vízbe fulladt
Sokkoló, hogyan halt meg a két kisfiú.
Amerikai kutatók szerint a kopaszodásért felelős férfihormon súlyosabb tüneteket vált ki, ha valaki már elkapta a vírust.
Megdöbbentő felfedezést tettek a tudósok a brit Mirror szerint. Azt állítják, hogy a koronavírusban szenvedő kopasz férfiak két és félszer súlyosabb tüneteket produkálnak, mint azok, akik koruknak megfelelő hajkoronával büszkélkedhetnek. Mindez szerintük a hajhullásért felelős androgén nevű férfihormonnal magyarázható, ami szinte segíti a vírust, hogy még fertőzőbb legyen.

Ez válasz lehet arra is, hogy a férfiak miért kevésbé ellenállóak a vírussal szemben, sőt ez a felfedezés forradalmasíthatja a kezelését, és javíthatja a halálozási arányokat.
Azok a férfiak, akik a koronavírus olyan mutációját kapják el, amelyek fogékonyak a tesztoszteront tartalmazó androgénra, a megfigyelések szerint nagyon súlyos tüneteket produkálnak. A kutatók azonban nemcsak férfiaknál vizsgálták ezt az összefüggést, hanem olyan nőknél is, akiknek a férfihormon túlsúlya miatt hullik jobban a haja. Az eredmény ugyanaz lett.
Az amerikai szakértőkből álló csapat megállapította, hogy a kórházi ápolásra szoruló betegek 79%-a teljesen kopasz vagy nagy mennyiségben jelen van a szervezetében a már említett hormon.

Sokkoló, hogyan halt meg a két kisfiú.

A történtek megváltoztatták a férfi életszemléletét.

Mindössze 50 % esélyt kapott a túlélésre
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.