
Végzetes tragédia történt a bungee jumpingon: ezért halt meg egy 21 éves nő
Megszólalt a polgármester.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolMegölte két ismerősét egy szegedi férfi, a rendőrök a gyanúsítottat rövid időn belül elfogták.
Szabó Szilvia elmondta, a férfire szerdán 20 óra után figyeltek fel körzeti megbízottak a belvárosban, és a kijárási tilalom megszegése miatt igazoltatták. A rendőröknek feltűnt a férfi zavart viselkedése, illetve a ruházatán lévő vérszennyeződés. Kérdőre vonták, ekkor elmondta, nem sokkal korábban megölte két ismerősét.
A rendőrök megállapították, hogy a feltételezett elkövető egy szegedi kiserdőben bántalmazta, majd késsel olyan súlyosan megsebesítette a férfiakat, hogy mindketten a helyszínen meghaltak - közölte a szóvivő.
A nyomozók a 31 éves Ó. Györgyöt elfogták, előállították, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. Ellene több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette megalapozott gyanúja miatt indult eljárás - tudatta a százados.

Megszólalt a polgármester.

A Kulacs étterem, amit sosem felejtünk!

A férfi teljesen összetört, hogy ő az oka.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.