
Orbán Viktor: Vigyázzunk egymásra!
A miniszterelnök fontos egyeztetéssel kezdte a napot.
Svédországban karácsonykor is legfeljebb csak nyolc ember gyűlhet össze, mivel a koronavírus-járvány élénkül - jelentette be Stefan Lovfen miniszterelnök.
„Az idén a karácsony nem lehet a megszokott. A járványhelyzet nem javul, ezért ez a szigorú létszámkorlátozás érvényben marad” - mondta.
A nyolc fős gyülekezési plafont novemberben hirdették ki a skandináv országban.
Svédország tavasszal, a járvány kezdetén egyáltalán nem vezetett be szigorú korlátozásokat, emiatt azután jóval többen haltak meg a ragály miatt, mint Skandinávia más államaiban.
Keddre egyébként egy nap alatt újabb 133 ember halt meg a vírus okán, ezzel 7200-ra emelkedett a ragály halálos áldozatainak száma. Ami a bizonyított fertőzéseket illeti, péntektől keddig 18820 új esetet jegyeztek fel. (A négynapos adat oka, hogy a svéd közegészségügyi hatóság szombaton, vasárnap és hétfőn nem közölt friss statisztikát.)
A miniszterelnök fontos egyeztetéssel kezdte a napot.
Szavak és tettek...
Kedd reggelig 2932 viharkárt számoltak fel a szakemberek.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.