
Eljegyezte szerelmét a Megasztár versenyzője: így drukkolt menyasszonya Kökény Lalinak
Kökény Lalinak a menyasszonya, Radics Renáta is szorított.
A nagykőrösi Vanília&Gelarto cukrásza, Karikó Orsolya Huncut szilva hercege lett Magyarország tortája 2022-ben. Karikó Orsolyával a kis családi cukrászatban beszélgettünk, ahol megalkotta a nyertes tortát. Olvasóink Budapesten a Várkert Bazár Magyar Ízek Utcájában kóstolhatják meg a Huncut szilva herceget a Szent István-napi ünnepségsorozaton. Megéri!
Karikó Orsolya látogatásunkkor elmesélte, hogy 2 évvel ezelőtt fogalmazódott meg benne ennek a szilvás tortának az ötlete.
„Tavaly elindultam vele az ország tortája versenyen, akkor éppen hogy lemaradtam a döntőről, de nem adtam fel, egy éven keresztül változtattam, tökéletesítettem rajta, és idén ez lett az eredmény.” – számolt be a Metropolnak a fiatal cukrász hölgy, aki elárulta, nem gondolt rá, hogy ő nyerhet, mert olyan sok finom torta volt a döntősök között.

„Nekem az egyik kedvencem a szilva, a dédnagymamám mindig főzött szilvalekvárt, és sütött is belőle. Számomra ez egy fontos kötődési pont, amolyan szeretetgyümölcs lett.”

„A huncutságot a fűszeres forralt bor, az aszalt szilva adja, és ezeknek a többi alkotórészekkel való találkozása. Sokat gyakoroltam, míg ez az összhatás létrejött.” – mondta a cukrász, aki párjával kettesben állítja elő a napi 24-féle választékból álló parádés minőségű süteménykínálatot. A családi vállalkozásban működő cukrászdában Orsi párjának édesanyja, Marsa Éva Heléna gondoskodik az ugyancsak egyedülállóan gazdag és nívós fagylaltválasztékról.

Csapatban gondolkoznak, a siker titkát abban látják, hogy a minőségből nem engednek, állandó megmérettetésnek teszik ki alkotásaikat, sorra nyerik is a díjakat.

A Huncut szilva herceget az egri vörösbor és a szilva ízének harmonikus párosítása teszi ellenállhatatlanná. De hogy miből van a felvert, azaz a piskóta, és milyen rétegek épülnek egymásra hibátlan harmóniában, azt maga Karikó Orsolya meséli el nekünk itt!

Kökény Lalinak a menyasszonya, Radics Renáta is szorított.

Lezajlott a Megasztár első élő show-ja.

Első élő show-jával jelentkezett a TV2 tehetségkutatója.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.