
Kim Kardashian merész fotójával robbantotta fel az internetet
A hétvége nemcsak a száguldozó autókról szólt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolMegdöbbentő vallomással tárulkozott ki magánéletéről. Horváth Éva válik.
Horváth Éva nagyon nehéz időszakon van túl. Balin egy motoros balesetet szenvedett, aminek hatására teljesen átértékelte az életét. Sőt egy könyvet is írt a változásról, ami ennek hatására lezajlott benne. A súlyos motorbalesetből való felépülése után Horváth Éva ma már egészen más szemmel nézi az életet, és a legapróbb dolgokban is képes meglátni a boldogságot.

Ám nagyon úgy fest, hogy a baleset okozta megpróbáltatásai még nem értek véget Horváth Éva számára. Nemrég az RTL reggeli műsorában vallotta be, hogy 12 év és két gyermek után elválik a férjétől. Sőt a híresség azt sem titkolta, hogy párja és közte szintén a baleset miatt szakadt meg a kötelék.
„A párkapcsolatom már előtte sem működött jól, aztán ez a baleset végül el is határozta, szerintem ez volt a vége. Ez még mindig folyamatban van, ezért nem is szeretnék bele menni, de ez egy ilyen jellegű szétválás is volt kettőnk között” – fogalmazott a házasságáról az egykori szépségkirálynő.
Párjával, Gáborral közel 12 éven át alkottak egy párt, két közös gyermekük született, és együtt költöztek Balira is. Arról nem beszélt részletesebben, hogy hivatalosan megtörtént-e már a válás, illetve pontosan mi vezetett a kapcsolatuk végéhez.

A hétvége nemcsak a száguldozó autókról szólt.


Ha baj van orvoshoz fordulunk. A lelkünkkel miért nem tesszük ugyanezt?
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.