
Kis Grófo együtt ebédelt Orbán Viktorral: „A hazai cigányság mögötte áll”
A Bors beszélgetett Kis Grófóval az élményeiről.
A rendszerváltástól a digitális világig sok mindent átélt már az énekesnő. Zoltán Erika most arról beszélt, miért ragaszkodik a békéhez és a biztonsághoz, és miért szavaz április 12-én a Fideszre.
Zoltán Erika mindig is pozitív, derűs, mosolygós személyiségként volt ismert, van azonban egy dolog, amiben ő sem enged: a háborúból nem kér. Az énekesnő a Borsnak adott interjújában őszintén beszélt arról, milyen élmények formálták a gondolkodását, és miért tartja jelenleg különösen fontosnak a békét.

Zoltán Erika felidézte, hogy fiatalkorában egy történelmi jelentőségű időszakot élhetett át: a rendszerváltást, amely számára igazi csodának számított. Később pedig tanúja volt annak is, hogyan alakult át a világ az analógból a digitális korszakba. Úgy érzi, ezek az élmények mind hozzájárultak ahhoz, hogy ma még inkább értékelje a nyugalmat és a kiszámíthatóságot. Az énekesnő ugyanis hangsúlyozta: mindezt békében élhette meg, és számára ez az egyik legfontosabb kapaszkodó. Éppen ezért a most vasárnapi, április 12-ei választáson sem kérdés számára, hogy a békét és a biztonságot helyezi előtérbe, és ennek megfelelően a Fideszre és Orbán Viktor miniszterelnökre szavaz.
„A boomer generáció egyik utolsó tagjaként én átélhettem valami hihetetlen csodát fiatalkoromban, egy igazi hatalmas rendszerváltozást, ami a csodával volt egyenértékű, ráadásul tényleg nagyon fiatalon. Aztán átélhettem azt, hogyan kellett az analógból áttérni a digitális világba, a kazettás magnótól a mai streamingekig. És ami a legfontosabb: mindezt a lehető legnagyobb békében ebben a csodás kis országban.”
Én éppen ezért azt kívánom, és azt vágyom, hogy a béke maradjon továbbra is, és hogy egy olyan kormányunk legyen, aki képes arra, megvan az elég ereje, tapasztalata ahhoz, hogy kimaradjunk a háborúból
– mondta Zoltán Erika a Borsnak.
Az énekesnő a fiatalokhoz is szólt, és arra kérte őket, hogy bár fontos a véleményük és a lendületük, a döntés pillanatában gondolják végig, milyen jövőt szeretnének.
„Mint ahogy mindenki, én is voltam fiatal, olyan igazi lázadó fiatal, azt gondoltam, hogy mindig nekem van igazam, természetesen. Ez azóta megváltozott, de a mai fiatalok is lázadjanak, legyenek hangosak, mondják ki, amit gondolnak, hiszen ez a feladatuk most, ez a dolguk, de április 12-én, amikor bemegyünk a szavazófülkébe, kérlek benneteket, hagyjatok magatoknak egy békés percet, gondoljátok át, hogy milyen jövőt kívántok önmagatoknak, és a leendő családotoknak.”

A Bors beszélgetett Kis Grófóval az élményeiről.

A nő felháborodva mesélt a vele történtekről.

Taylor Lautner, és felesége Taylor Lautner babát várnak.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.