
Aggódnak a rajongók Michael Caine miatt, kerekesszékben jelent meg a közönség előtt
A rajongók szerint a legendás színész törékenynek és gyengének tűnt.
Michael Caine törékenynek tűnt a kerekesszékben a Vörös-tengeri Filmfesztiválon, mégis elbűvölte a rajongókat, és bebizonyította, hogy egészségügyi problémái ellenére sem vonul vissza a filmezés világától.

Kerekesszékben jelent meg Michael Caine a nézők előtt
A 92 éves Michael Caine nem állt fel a székből, amikor színpadra lépett a szaúd-arábiai Vörös-tengeri Nemzetközi Filmfesztiválon. A legendás színész december 4-én díjat vett át a fesztivál megnyitóján. Caine-t kerekesszékben tolták a színpadra, ami sokak számára feltűnő látvány volt.
Az ikonikus brit színész, akit többek között A sötét lovag trilógiából, a Beépített szépségből és a Szemfényvesztők filmekből ismerhetünk több évtizede foglalkozik színészkedéssel.
A fotósok elcsípték azt a pillanatot, amikor Caine mosolyogva és integetve köszönte meg a közönség üdvözlését és törékenyebb megjelenése ellenére is izgatottan figyeli a tömeget. A fesztivál, amely a világ minden tájáról vonzza a filmes szakma szereplőit, hosszú tapsviharral fogadta a veterán színészt, aki előtt a filmművészethez nyújtott páratlan munkássága miatt tisztelegtek.
A színész számára ez volt az egyik első olyan nagyobb fesztiválszereplés, ahol végig kerekesszékhez volt kötve. Az utóbbi években Michael Caine csökkentette a nyilvános szerepléseit, ezért lepte meg a rajongókat a romló állapota.
Barátai szerint a színész korához képest jó egészségnek örvend de elismerik, hogy az utazás, a hosszú és a nyilvános események fizikai megterhelést okoznak az idős férfi számára.
Michael Caine korlátozott mozgásképessége ellenére továbbra is vezető szerepeket vállal, a rajongók nemrégiben a The Great Escaper című filmben láthatták kedvencüket - írja a DailyStar.
Top hírek


Megható posztban ünnepli Szigligeti Ivett kislánya szülinapját - Dudás Mikiről sem feledkeztek meg
Az édesanya elhunyt férjéről is megemlékezett.

„Csak egy mozdulat, és eltűnnek a karikák” – Anne Hathaway elárulta a trükköt, amivel mindenki frissebbnek tűnik az Oscaron!
Anne Hathaway lerántotta a leplet ragyogásának a titkáról.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre