
Sztárok sora vett részt a történelmi eseményen, így emlékeztek meg október 23-án '56 hőseiről
Többek között Vasvári Vivien, Cooky és Curtis is megszólalt.
„Megtisztelő volt ott lenni és a honfitársaimmal közösen elénekelni a Himnuszt, együtt emlékezve 1956 hőseire” – mondta a sportember.
Hazai sztárok egész sora döntött úgy, hogy jelenlétével támogatja Orbán Viktor október 23-án elmondott, ünnepi beszédének mindenkihez szóló üzenetét. Kucsera Gábor az állami ünnepség után mondta el gondolatait a Borsnak.

„Az 1956-os forradalom és szabadságharc Magyarország egyik történelmi és meghatározó mérföldköve. A hősökre megemlékezni és előttük fejet hajtani a nemzeti ünnepen nem jobb- vagy baloldali privilégium. Október 23. a magyar nép ünnepe, határainkon innen és túl.

Nekem megtisztelő volt ott lenni és a honfitársaimmal közösen elénekelni a Himnuszt, együtt emlékezve 1956 hőseire
– fogalmazott a kétszeres világbajnok sportoló, aki büszke arra, hogy ott ülhetett Magyarország miniszterelnöke mögött az ünnepi beszéde alatt.

Kucsera Gábor ugyanakkor nem „csupán” ezen a módon mutatta meg az utóbbi időben, hogy mennyire elkötelezett Magyarország kormányának és a jobboldalnak a törekvései mellett. Alapító tagként csatlakozott a Drogellenes Digitális Polgári Körhöz, melynek üzenete és eszmeisége nagyon fontos számára. „Használtam drogokat, de nem voltam függő” – mondta korábban lapunknak. Gábor, éppen ezért, fontosnak tartja, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a veszélyekre – ennek jegyében lett a Drogellenes Digitális Polgári Kör egyik alapítója: „Jött ez a felkérés, és úgy voltam vele, ha el tudunk jutni minél több emberhez, és ha akár egy életet is meg tudunk menteni, akkor már megérte. Tök mindegy, mennyi hideget kapok emiatt” – nyilatkozta Kucsera Gábor.

Többek között Vasvári Vivien, Cooky és Curtis is megszólalt.

A pápával közösen imádkoznak majd.

Kanye Westtel való házasságáról vallott.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.