
Zoltán Erika: Orbán Viktor beszéde igazán inspiráló és lendületes volt
Az énekesnő a miniszterelnök meghívásáról és szülei '56-os emlékeiről is mesélt.
Zoltán Erika szerencsésnek érzi magát, hogy részt vehetett az 56-os hősök emlékére megrendezett állami ünnepségen, ahol közvetlen közelről hallgathatta meg Orbán Viktor megindító, ugyanakkor lelkesítő ünnepi beszédét. Az énekesnő a rendezvény után a Borsnak mesélt a meghatározó élményről.

Zoltán Erika: Azt hiszem, ez mindenki számára egy olyan lehetőség, amitől csak boldog lehet az ember
„Hihetetlen nagy örömmel és boldogsággal töltött el, amikor megkaptam ezt a megtisztelő meghívást, hogy részt vehetek énekesnőként az állami rendezvényen. Azt hiszem, ez mindenki számára egy olyan lehetőség, amitől csak boldog lehet az ember. Orbán Viktor beszéde igazán inspiráló és lendületes volt. ”
Méltó azokhoz a hősökhöz, akik 1956-ban kiálltak a szabadság eszméje mellett, és az életüket adták a hazánkért”
– mondta elérzékenyülve Zoltán Erika a Parlament előtt tartott állami ünnepség után.

„A szovjet tankok érkeztek meg a Steinmetz-szobor irányából”
Az énekesnő ugyanakkor kitért arra is, hogy a szülei, akik 1956 októberében, vagyis a forradalom és szabadságharc kirobbanása, majd véres leverése idején 18 évesek voltak, hogyan élték meg a történéseket. „Az 1956-os forradalom és szabadságharc apró részleteit hallgattam a szüleimtől, akik akkoriban még nagyon fiatalok voltak. Pestlőrincen laktak a Vörös hadsereg útjával párhuzamos utcában. Azt mesélték, hogy a forradalom egy pontján nagyon furcsa zajokra lettek figyelmesek, miközben otthon voltak. Először azt gondolták, hogy földrengés lehet, ezért bebújtak a versenyzongora alá, ami egyébként nem volt jó ötlet, hiszen, ha valóban földrengés lett volna, a három lábon álló, súlyos hangszer biztosan kibillent volna az egyensúlyából, és rájuk zuhan. De persze nem földrengés volt… A szovjet tankok érkeztek meg a Steinmetz-szobor irányából.”

A szüleim mindezt egy picike humorral fűszerezve mesélték el, de később, felnőttfejjel, azért megértettem, hogy azokban a napokban a fele sem volt tréfa az eseményeknek
– idézte fel a szüleitől hallott történetet Zoltán Erika.
Top hírek


Britney Spears segítette Herceg Erika karrierjét: „Nem tudom, hogy ezt elmesélhetem-e kamerák előtt…”
Herceg Erika meghökkentő emléket idézett fel Britney-ről.

Miló Viki és a Házasság első látásra Danija összejöttek? Kármen exférje végre megszólalt a kapcsolatukról
A nézők már alig várták, hogy valamelyikük színt valljon.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre