
Puskás Peti nem adta fel, utolsó koncertjét majdnem elmosta a vihar, mégis színpadra álltak
A The Biebers zenekar nem ijedt meg az esőtől. Puskás Peti feltüzelte az eső ellenére is a csapatot.
Puskás Peti és a The Biebers zenekar elé hatalmas akadály gördült, amikor az utolsó nyári koncertjüket majdnem meghiúsította a vihar. A rajongók bőrig áztak, a színpadot már elkezdték bontani, a zenekar pedig kedvét vesztette. Puskás Peti azonban nem adta fel, fergeteges bulival akarta zárni a nyarat.

Van az a pillanat, amikor úgy tűnik, hogy minden ellenünk dolgozik. Az utolsó koncertünket nyáron majdnem elmosta a vihar, tényleg ott álltunk, a színpad már lebontva félig, és úgy nézett ki, nem lesz semmi
A zenekar a színpad mögött tanakodott, hogy mit tegyenek, miközben a rajongók a hideg és a sár ellenére lassan visszatértek a színpad elé. A rajongók szakadatlanul várták a koncert kezdetét, hogy lássák kedvenc bandájukat.
Az eső csorgott, az órák peregtek, mi meg néztük, ahogy lassan visszaszivárognak az emberek, mintha csak azt üzenték volna: „Na, srácok, mi még mindig itt vagyunk"
Puskás Peti ezért biztatni kezdte barátait, hogy a rossz időjárás ellenére indítsák be a bulit, hiszen ezért alakították meg a zenekart is: hogy terjesszék a jókedvet és a zene szeretetét.
A koncert késéssel indult, de a rajongók vártak, a hangszerek már a színpadon voltak, ezért minden nehézség ellenére elkezdték a koncertet. Puskás Peti szerint mindegy, hányan akarják őket hallani, ők tíz embernek is bulit akarnak csapni.
Ha már ti ott vagytok, ha vártok ránk, akkor nekünk meg muszáj zenélni. Ezért van a Biebers: hogy együtt nevessünk, ázzunk, táncoljunk, kiabáljunk,veressük-csapassuk és hogy abból a káoszból is koncert legyen, ami egyébként simán lehetett volna egy „na jó, ezt buktuk”
Puskás Peti Instagram-oldalán megörökített rövid videó autentikusan bemutatja a The Biebers szemléletét, számukra mindig a rajongók az elsők, utána pedig a jó hangulat.
Top hírek


A Nagy Duett: íme a 3. adás legemlékezetesebb pillanatai - Galéria
Felidézzük ezzel a galériával A Nagy Duett 3. adását.

Till Attila keményen beszólt Horváth Tominak a Nagy Duettben
Horváth Tomit sem kellett félteni a beszólás miatt
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre