Trap kapitány és a Sztárban Sztár leszek! énekesnője összeköltöztek – hamarosan jöhet a baba?

A Tha Shudras nevű együttes énekesének a karrierje majdnem ráment az egészségére, azonban visszavett a tempóból, mára pedig már sokkal jobban van. Molnár Tibor, azaz ismertebb nevén Trap kapitány ma már újra szerelemes, párjával, Bányai Noémivel pedig már össze is költöztek. Kapcsolatuk részleteiről a Metropolnak meséltek először.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2025.07.26. 13:30
Trap kapitány Bányai Noémi párkapcsolat

Pár évvel ezelőtt Molnár Tibor, azaz Trap kapitány őszintén mesélt arról, hogy a beatboxolás nemcsak sikert, hanem komoly egészségügyi problémákat is hozott az életébe. A fellépések során annyira megerőltette a rekesz- és hasizmait, hogy az már a szívére is hatással volt. Akkoriban megállás nélkül dolgozott, szinte minden felkérést elvállalt, és nem figyelt arra, mennyire túlterheli magát. A túlzott fizikai megterhelés idővel szorító mellkasi érzést és más panaszokat okozott, végül orvoshoz fordult, ahol kiderült: ha nem pihen, komoly baj is lehet. Ezután lassított a tempón, kevesebb fellépést vállalt, és tudatosan figyelt az egészségére.

Trap kapitány egészsége veszélyben volt
Trap kapitány egészsége veszélyben volt (Fotó: Metropol)

Veszélyben volt az élete

„Szerencsére már sokkal jobban vagyok azóta. Pihentettem, illetve sokkal kevesebb fellépést vállaltam, és sokkal jobban megválogattam azt is, hogy miket vállalok el, így most már jobban lettem. Most már egyre több beatboxos fellépésem van, de azért óvatos vagyok. Elárulom, hogy én ilyen pánikos vagyok az egészségügytől, szóval azóta nem voltam orvosnál”– kezdte lapunknak.

Trap kapitány párja a Sztárban Sztár leszek! énekesnője

A zenész tavasszal a Facebook-oldalán tudatta rajongóival, hogy újra szerelmes – ráadásul választottja nem más, mint a Sztárban Sztár leszek! korábbi versenyzője, Bányai Noémi.

„Január óta alkotunk egy párt, azóta pedig nagyon jól megvagyunk”– mesélte, és azt is elárulta, hogy már össze is költöztek.

Már együtt élünk. Most is éppen kanapét szerelünk össze. Szerintem velem nagyon könnyű együtt élni, bezzeg Noémivel!

 – nevetett az énekes, majd párja vette át a szót. 

Nagyon nagy harmóniában vagyunk. Most is bútort szerelünk, és nem veszünk össze egyáltalán. Meglepően könnyű együtt élni Tibivel. Szoktuk is mondani, milyen jó minden, de mindig félünk kimondani, mert akkor jön valami külső tényező, ami ezt befolyásolja

– árulta el Bányai Noémi.

Mióta egy párt alkotnak, azóta Trap kapitány a saját bevallása szerint teljesen megváltozott. Kedvesebb vagyok, nincs már káros szenvedélyem. Nem dohányzom, inni sem nagyon iszom– magyarázta.

Kapcsolatuk alapja a kölcsönös tisztelet és bizalom, a féltékenység pedig egyáltalán nem játszik szerepet az életükben.

Szerintem olyan szinten van jelen nálunk a féltékenység, amennyire egy friss, héthónapos kapcsolatban ez lenni szokott. Nem akadályozza egyikünk életét, karrierjét vagy a mindennapokat sem. Nyilván nem engedjük meg a másiknak, hogy másokkal lefeküdjön

– fejtette ki Trap kapitány. 

Egy közösségi oldalon ismerkedtek meg

Mint kiderült, a megismerkedésük is filmbe illő volt. Egy közös baráti társaság hozta őket össze, de a kapcsolatuk nem indult azonnal.

„Egy közös baráti társaságon keresztül ismerkedtünk meg. De eltartott egy ideig, mire ráírtam Noémire. Ő meg azt hitte, nem veszem komolyan, csak szórakozni akarok”– ecsetelte a zenész. 

Fél évig váratott, majd az Instagramon keresett meg. Egyszer láttam őt Szegeden, két méterre állt tőlem, de nem vett észre. Mondom, biztos direkt csinálja. Aztán kiderült, hogy tényleg nem látott

– tette hozzá Noémi. 

A családalapítás is szóba került már

Bár a pár között tíz év korkülönbség van, ez egyáltalán nem jelent problémát számukra.

„Én nem érzem ennek a hátrányát. Néha pont azt gondolom, hogy én vagyok a gyerekesebb. De nincs ezzel baj, nem érzem, hogy probléma lenne. Noémi nagyon érett gondolkodású”– árulta el a Tha Shudras énekese.

Bányai Noémi kiemelte, hogy amit a legjobban szeret párjában, az az, hogy odafigyel rá, gondoskodik róla, illetve egy olyan biztonságérzetet nyújt neki, amit kevesektől kapott meg. Trap kapitány pedig szereti Noémiben, hogy házias hogy el tudja látni a klasszikus női szerepeket, valamint, mikor rossz passzban van, akkor fel tudja őt vidítani, a bajban is számíthatnak egymásra.

Kiderült, hogy ugyan csak pár hónapja alkotnak egy párt, már a családalapítás is szóba került közöttük. 

Már a kapcsolatunk elején beszéltünk róla. Konkrét terv még nincsen ugyan, de már beszéltünk róla

– zárta gondolatait.

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.