
Hollywood feltámasztaná a fiatalon meghalt filmsztárt – kiakadtak a rajongók
Kihúzta a gyufát a színész-producer...
Nagy hullámokat kavart a rajongók körében Vin Diesel, a Halálos iramban-filmek ikonja, amikor utalást tett rá, hogy egykori barátja, Paul Walker karaktere visszatérhet a szuperprodukció következő részében.

Paul Walker visszatérhet a Halálos iramban következő részében?
Paul Walker, aki Brian O’Connert alakította a sikersorozatban, 2013 novemberében, mindössze 40 évesen egy autóbalesetben életét vesztette Kaliforniában. A színész halála után is feltűnt a Halálos iramban 7. részében, ahol két testvére, Cody és Caleb Walker testdublőrként szerepelt a befejezetlen jelenetekben, valamint a 10. részben is archív felvételek révén.
A Halálos iramban 10. részének második felvonása a tervek szerint 2027 áprilisában kerül majd a mozikba – írja az Unilad.
A stúdió azt mondta nekem: »Vin, lehetne a Halálos iramban fináléja 2027 áprilisában?« Én azt válaszoltam: Három feltétellel. Az első, hogy visszahozzuk a franchise-t Los Angelesbe! A második, hogy visszatérjünk az autókultúrához, az utcai versenyzéshez! A harmadik pedig, hogy újraegyesítsük Domot és Brian O’Connert
– nyilatkozta Vin Diesel.
Jelenleg nincs hír arról, hogy térne vissza Brian a szériába, ugyanakkor a rajongók – finoman szólva – nem túl lelkesek az ötlet hallatán.
Mi lett azzal, hogy hagyjuk az embereket békében nyugodni?!
– olvasható az egyik reakció az X platformon.
Már megtörtént a méltó búcsú a Halálos iramban 7. részében Paul Walker karakterétől. Miért akar Vin Diesel újrázni?
Top hírek


A tengerparton mutatta meg bomba testét Vasvári Vivien
Elképesztő formában van a négygyermekes édesanya.

„Neki nem a herceg kell, hanem egy szolgáló” – Óriási balhé! Szétmegy a Házasság első látásra álompárja?
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre