
Curtis keményen helyretette Hadházy Ákost
Curtis nem hagyta szó nélkül Hadházy Ákos támadásait.
Vázákat hozott licitálni, teljesen más lett a fő attrakció.
Csomor Csilla még az idomait is megvillantotta a Kincsvadászok VIP legutóbbi adásában.

Csilla, aki vázákat hozott a licitálásra, elmondta, hogy a színjátszás mellett tanítani is elkezdett. Mivel mindenféle művészetet oktat, legyen az képző- vagy akár építőművészet, ezért biztosan tudja, hogy a vázák az 1900-as évek elejéről származnak.
A vázákat a pécsi Országos Színházi Fesztiválon vásárolta egy antik kereskedésben, és megegyezett a licitálókkal abban, hogy ezek a darabok szép színeik és gömbölyödő formáik miatt bármilyen stílusú házban megállják a helyüket.
Molnár Viktor azt állította, szerinte nagyon szexi a színe és a formája a vázáknak amire Katona Szandra azt mondta:
Rájöttem, hogy ami gömbölyödött forma, az neked már szexi
Csilla erre válaszul megvillantotta az idomait, és nem mondott nemet, amikor megkérték, hogy ismételje meg a jelenetet.
A vázák végül több mint 400 ezer forintért keltek el.

Curtis nem hagyta szó nélkül Hadházy Ákos támadásait.

Lánya megható sorokkal búcsúztatta édesanyját.

Nem sokat aludt a héten a sztáranyuka.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.