
Jennifer Aniston dögös, mélyen dekoltált bodyban mutatta meg hibátlan alakját
Jennifer Aniston szexi fotókkal forrósítja fel a hangulatot.
A király megtartotta a ceremóniát a tiltakozók ellenére is.
A brit uralkodó, III. Károly és a felesége, Kamilla királyné a minap a hagyományos, nagycsütörtöki istentiszteleten vett részt a durhami katedrálisban, ahol Károly király 76 nőnek és 76 férfinak osztott ki áldópénzt, az életének minden egyes évéért. Ez az istentisztelet azért is volt különleges a királyi család számára, mert a tavalyi évben az uralkodónak a rákdiagnózisa miatt ki kellett hagynia az eseményt, és amit akkor a felesége celebrált fel a Worcester katedrálisban. Az idei ünnepség azonban nem éppen teljes békében és szeretetben telt el.
Habár a rendezvényt hatalmas várakozás és figyelem övezte, nem kerülte el az istentiszteletet a balhé sem. Monarchia ellenes tüntetők egy csoportja jelent meg ugyanis a katedrális előtt, és amikor a királyi házaspár autója begördült az épület elé, tucatnyi sárgába öltözött ember kezdte el skandálni, hogy:
Le a koronával!
Velünk szemben azonban egy sokkal népesebb ünneplő tömeg is a katedrális köré gyűlt, akik boldogan tekintették meg az ilyenkor hagyományos istentiszteletet, amit az angliai egyház feje, Károly király tartott meg - számolt be róla a Mirror.
A királyi házaspár megérkezéséről készült felvételt itt tudjátok megtekinteni:
Jennifer Aniston szexi fotókkal forrósítja fel a hangulatot.
Inspiráló gondolatokat osztott meg az Instagramon.
A világsztár biztosra akart menni.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.