
Saját magának szúrta piercingjét az aranyérmes olimpikon, a szakértők veszélyesnek vélik
Mindenki Alysa Liu kinézetet akar.
A Neoton gitárosa, Végvári Ádám őszintén mesélt.
Végvári Ádám csak negyvenes évei végén próbálta ki először ezt a sportot, de azonnal beleszeretett.

Végvári Ádám negyvenes évei végén próbálta ki először ezt a sportot, és azonnal beleszeretett. Huszonéves korától kezdve korcsolyázik és jégkorongozik, de a síelést sokáig elkerülte. Egy barátja azonban addig győzködte, hogy legalább egyszer próbálja ki, míg végül engedett a kísértésnek. Amint először siklott le a havas lejtőkön, tudta, hogy ez lesz az új szenvedélye.
Volt olyan év, amikor ötször is az Alpokba utaztam, annyira imádom ezt a sportot!
Idővel azt szerette volna, ha családja is osztozik ebben az élményben. Lányai, valamint felesége, Ildikó is megtanultak síelni. A feleségének volt a legnehezebb dolga. Olyan is előfordult, hogy egy rövid lejtőn egy órán át segített neki a zenész lejutni.
Nekem könnyebben ment, mert a korcsolyázásból sok mozdulatot át tudtam ültetni, de neki meg kellett küzdenie a tanulással. Tudta, hogy ha nem tanul meg, akkor egy csomó közös programból kimarad. Úgyhogy vért izzadva, de megtanulta.
– mesélte büszkén.
Ahogy az évek teltek, a lányok családot alapítottak, és Végvári Ádám nagypapaként hat unokájának is megtanította a síelés alapjait.
Most a Zsófi lányom valamikor ősszel felhívott, és azt mondta: 'Te, Apu, el kéne vinni együtt az egész brancsot.' Na, mondom, akkor felveszek valami OTP hitelt
– tette hozzá nevetve.
A család számára mindig is az összetartozás volt a legfontosabb, még akkor is, ha az idő múlásával a gyerekek kirepültek a családi fészekből.
Nagyon szeretünk együtt lenni. Sajnos most már egyre kevesebbet, mióta elköltöztek a gyerekek. De nagyon összetartóak vagyunk
A családban egyébként Végvári Ádám szerint egyértelműen nőuralom van, hiszen három lánya és hat unokája van, de a zenész ezt egyáltalán nem bánja. Elmondása szerint nem irigykedik a fiús családokra. Hozzátette azért, hogy lányos apaként szerzett tapasztalatai során igyekezett egyensúlyt találni a szigor és az engedékenység között.
Megköveteltem bizonyos dolgokat a tanulásban, a nevelésben. Néha kell egy kis szigor, különben elszaladnak a lovak
– vallotta be. Ám nagypapaként már sokkal engedékenyebb.
Amikor megszületett az első unokám, azt mondtam, hogy azért jó a nagypapaság, mert nem az én gondom
Végvári Ádám számára a család mindig is első helyen állt, és a közösen megélt pillanatok a legfontosabbak. Akár a sípályán, akár az otthoni környezetben, a szerető nagypapa mindig gondoskodik róla, hogy unokái és gyermekei egy összetartó, szeretetteljes közösségben nőhessenek fel.

Mindenki Alysa Liu kinézetet akar.

Az énekesikon nem semmi szettben jelent meg koncertjén.

Falatnyi ruciban pózol a latin szépség.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.