
Dua Lipa falatnyi bikiniben pózolt, lehetetlen nem őt nézni
Dua Lipa bomba formában van.
A TV2 műsorvezetőjének régi álma vált valóra azzal, hogy a nagy sikerű show-ban versenyzőként szerepel. Lékai-Kiss Ramóna partnere a Nagy Duett című műsorban Brasch Bence, akivel a második élő adásban is fantasztikus produkcióval kápráztatták el a zsűrit és a nézőket.
Szórakoztató és drámai pillanatokból a TV2 visszatérő műsorának második adásában sem volt hiány. A Nagy Duett még versenyben maradt sztárpárjai mindent megtettek, hogy produkciójukkal levegyék lábukról a szigorú zsűrit és a nézőket. Lékai-Kiss Ramóna és partnere, Brasch Bence a Grease című film egyik ikonikus duettjét adták elő hatalmas sikerrel, a zsűritől 38 pontot kaptak.
A gyönyörű műsorvezető és szintén színész partnere már az első élő show-ban is maradandót alkottak, a Bagossy Brothers Olyan ő című dalát adták elő. A Nagy Duett zsűrijének leesett az álla, senki sem tudta, hogy Lékai-Kiss Ramónának ennyire jó hangja van.
„Nagyon jól éreztük magunkat múlt hét vasárnap is a színpadon, de azért volt igazán különleges a produkciónk, mert Bence tényleg a szülőszobába rohant a stúdióból, és megszületett a kisfia. Ilyen nem minden hétvégén adatik meg, de így, hogy A Nagy Duett első élő adásában megtörtént, nagyon boldogok voltunk. Miközben fent voltunk a színpadon, azért szurkoltunk, hogy minden rendben legyen »otthon« Bencééknél” – mondta a TV2 sztárja, majd az újdonsült édesapa hozzátette. – „Szerencsére minden rendben is volt, úgyhogy nagyon boldog vagyok.”
A népszerű színész azt is elárulta, hogy igyekeznek hétről hétre újabb kihívásokat állítani maguk elé.
„Most egy mozgásos, könnyednek tűnő, ámbár nehéz énekelnivalót tűztünk ki, a zsűri és a nézők véleménye alapján sikerült, így megyünk tovább. A jövő heti produkcióról nem árulhatunk el sokat, annyi biztos, hogy muzikális, nagyon különleges dal lesz, remélhetőleg mi is hozzá tudjuk majd tenni azt, amitől még különlegesebb lesz!”
A népszerű színész azt is elárulta, hogy partnerével úgy könnyű dolgozni, hogy közben nehéz is.
„Rami folyamatosan ki akarja magából hozni a maximumot, és emiatt nem az van, hogy én mondok valamit, hogy ezt így csináljuk, és ok, hanem ahhoz ő még hozzáteszi a saját gondolatait, és onnan közösen megyünk tovább, és ez nagyon jó, működik. Nem is úgy gondolok magunkra, mint mester és tanítványa. Ez egy közös alkotó folyamat, ami közben egymástól tanulunk, én is tanulok sok mindent Ramitól, remélem, ő is tőlem. S ha ez összeáll, akkor tud valami jó dolog születni!”
Brasch Bence szavaival teljesen egyetértett Lékai-Kiss Ramóna, majd meglepő dolgot árult el.
Ha az éneklésről van szó, abszolút Bence a főnök. Mivel nekem is van színpadi és televíziós tapasztalatom, hagyja, hogy belevigyem az én kis intuícióimat, így építjük közösen azt a várat, amit hál’ istennek a zsűri és a nézők is értékelnek az elmúlt két adást látva. A helyzet az, hogy én minden színpadra lépés előtt nagyon izgulok, olykor úgy érzem, levegőt sem kapok, kiszárad a szám, de abban a pillanatban, amikor elindul a produkciónk, ez az izgulás tovaszáll.
Dua Lipa bomba formában van.
Danny Blue súlyos hibát vétett.
Egy forrás szerint új dokumentumfilmet mutatnának be.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre