
Curtis nélkül zajlott testvére tárgyalása – ezért nem volt jelen a rapper
Sz. Lajos az utolsó szó jogán, könnyeivel küszködve szólalt meg.
Csúcsot döntött egy királyi bankó, ami Szingapúrban került kalapács alá. A II. Erzsébet királynő portréjával ellátott papírpénz több mint 71 millió forintért kelt el.
A világ legdrágább bankjegyévé nyilvánítottak egy papírpénzt Szingapúrban. A II. Erzsébet királynő portréjával ellátott bankó átszámítva több mint 71 millió forintért lelt új gazdára egy aukción.
A londoni Noonans aukciósház jóvoltából Szingapúrban hozták tető alá a csúcsvételt. A brit fennhatóságú Malaya és Brit Borneó pénzéről, egy ezerdolláros bankjegyről van szó, amit 1953. március 21-én nyomtattak: ekkor már egy éve trónon volt II. Erzsébet királynő.
Az aukciósház előzetesen úgy saccolta, a bankjegy 60–90 ezer font, azaz 28 millió és 42 millió forint értékű összeg között kelhet el, így mindenkit meglepett, hogy végül több mint 71 millió forint értékben talált gazdára.
Bár a vevő kiléte homályban maradt, az aukciósház vezetője elárulta, egy régi motoros gyűjtő csapott le rá, aki szereti a ritka és szép bankjegyeket, ezen kívül pedig mindent, ami a 2022-ben megboldogult II. Erzsébet királynőhöz köthető.
„A bankjegy iránti érdeklődés felülmúlhatatlan volt, a legnagyobb, amit a Frank Goon Collection aukciói során láttunk. Számos gyűjtő csupán azért jött el, hogy megnézze és szelfiket készítsen vele, néhányan még csoportképeket is lőttek!”
Hozzátette:
„A figyelemre méltó ár megdöntötte a II. Erzsébet királynő portréját tartalmazó bankjegyek összes korábbi világrekordját: jelenleg a legdrágább bankjegy, amelyet valaha nyilvános aukción adtak el.”
Sz. Lajos az utolsó szó jogán, könnyeivel küszködve szólalt meg.
Elmesélte, mi történt pontosan.
A Nagy Duett sztárja imádja a kihívásokat.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre