
Ő lett a Farm VIP első kiesője: rögtön ki is tálalt volt csapattársairól
Ez a nap is eljött. Máris távozott a Farm VIP első játékosa. Hogy ki ő és miket mondott játékostársairól? Eláruljuk!
A Farm VIP 2025-ös évadának szerdai epizódja izgalmakkal és meglepetésekkel teli volt. A nap legfontosabb, és tényleg mindent megváltoztató eseménye: a piros csapat létszáma egy játékossal csökkent az első farmgyűlést követően. A kieső nem más, mint Blága Tünde, aki rögtön ki is teregette a szennyest csapattársairól a Borsnak.

Blága Tünde kitálalt Farm VIP-s csapattársairól: ilyen valójában Dávid Petra és Kiara Lord
Tündének a bennmaradásért Kiarával kellett megküzdenie, ám ez utóbbi ügyesebbnek bizonyult a kapott feladat során.
„Voltak traumák az életemben, és ha stresszhelyzetbe kerülök, akkor az agyam leblokkol, kell egy kis idő, mire össze tudom szedni magamat fejben. Ráadásul bizonytalanná tett, hogy Dávid Petra és Kiara Lord olyan csúnyán belém álltak. Nagyon rossz volt hazajönni, szerettem volna maradni még, megerősödni, kibontakozni.”
Én úgy képzeltem, hogy ez az egész visszarepít majd a gyerekkoromba, de végül nem így lett, mert ez a két nő rontotta a légkört.
„Olyan ez, mint egy tál alma, amiben ha van egy romlott, akkor hamar a többit is megrontja. Ezt tették ők is, bomlasztották a csapatot” – magyarázta a lapnak a volt szépségkirálynő, aki szerint mindenkinek jobb lett volna, ha Kiara Lord esik ki. Hozzátette: a műsor alatt úgy érezte: kifejezetten őt pécézte ki magának Petra és Kiara, de a műsor részeit visszanézve már látja, hogy mindenkivel ugyanígy viselkedtek.
És hogy azóta rendezték-e a konfliktust a játékosok? Nos, nem igazán:
„Petra bocsánatot kért, de szerintem nem volt annyira őszinte. Ha valakit megbántunk, akkor egy bocsánatkéréssel nem mindig lehet helyrehozni a dolgokat. Akkor kell megfontoltan gondolkodni és úgy viselkedni, hogy akarva se bántsunk meg senkit. Kiara egyébként nem kért bocsánatot, vele azóta sem beszéltük meg. Nem ugyanazok az értékrendjeink és nem is lesznek” – jelentette ki a kieső.
Top hírek


Mi történt? Váratlanul eltűnt a közösségi oldalakról a Megasztár botrányhőse
Hitébe kapaszkodva vészeli át a nehézségeket.

A világsztár életét megmentette a zenélés - így hagyott fel a drogokkal és az alkohollal
A híres énekes megdöbbentő vallomást tett.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre