
Ördög Nóra egy időre hátat fordított mindennek – közösségi oldalán számolt be az elmúlt napokról
Maga mögött hagyta a mindennapi hajtást.
Az immáron kilencéves fiú saját magát hibáztatja.
Megszólalt a szívszorító tragédiáról Naya Rivera exférje. Mint ismeret, a Glee – Sztárok leszünk! 33 éves sztárja 2020 nyarán vesztette életét, miután elsüllyedt a Piru-tóban, Kaliforniában. A szívszorító halálesetkor ráadásul a fiatal színésznővel volt 4 éves kisfia, Josey is. Nayát a balesetet követően egy ideig eltűntként kezelték, kutatócsapatot indítottak, hogy rátaláljanak. Holttestére végül a tragikus süllyedést követően öt nappal később találtak rá.
Fiára, Josey-ra a hatóságok találtak rá, miközben keresték Nayát. A négyéves szerencsére túlélte a történteket, a hajóban aludt. Édesapja, a szintén színész Ryan Dorsey felesége elvesztését követően most szólalt meg először a tragédiáról és arról, hogy gyermeküket, hogyan érintette az egész eset.
Állandóan azt mondogatja, hogy bűntudata van az édesanyja halála miatt, mert szerinte többet is tehetett volna érte. Elmondta, hogy próbált mentőmellényt keresni, de csak egy kötelet talált. Azt azonban nem merte bedobni a vízbe, miután azon volt egy nagy pók. Én folyton próbálom vigasztalni, hogy a kötél nem lett volna elég hosszú, de az ő fejében nyilván az ragadt meg, hogy nem tudott segíteni az anyjának
– nyilatkozta Ryan, aki szerint felesége a vízben beleakadhatott valamibe, azért nem tudott a felszínre úszni.
A mai napig nem tudok a képeire nézni, beszélni is nehéz róla. Ha Naya mellett Josey-t is elvesztettem volna, akkor nem tudom, hogyan éltem volna tovább. Nem tudom, mit tettem volna, de az biztos, hogy semmi jót.
(via)
Maga mögött hagyta a mindennapi hajtást.
Ezúttal sem szégyenlősködött a szexi sztár!
Egymás után váltja valóra bakancslistás álmait.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.