![](https://cdn.metropol.hu/2025/02/wvL7Mi5RnT9dYf1JwM602OesIA_rG4xAPlgTQgpKPRA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NWM2ZTg1OGVlNTQwN2FhMzA1ODAxNjExNzI5YjZl.png)
Maya Henry szeretett volna kitartani a sztár mellett, de már önmagát is elvesztette a végére a kapcsolatukban.
Mint ismeretes, Liam Payne, a One Direction egykori énekese tragikus hirtelenséggel, mindössze 31 évesen, 2024. október 16-án életét vesztette. Halála azok után következett be, hogy a világsztár kizuhant az Argentínában található Casa Sur hotel egyik harmadik emeleti szobájának erkélyéről. Tragédiája miatt azonnali nyomozás indult, ami azt eredményezte, hogy öt embert állított elő a bíróság. Három főt gyilkossággal vádolnak, míg két főt azzal, hogy drogot szállítottak az énekesnek. Liam mindig is küzdött az addikciójával, ami egykori eljegyzésének is véget vetett Maya Henryvel, aki most először szólalt meg a tragédia óta.
Maya és Liam 2019-ben jött össze, majd eljegyzésüket 2020-ban jelentették be. Az esküvőig azonban már nem jutottak el, ugyanis 2021 nyarán szakítottak. Ezt követően pár hónappal később, októberben még adtak egy esélyt a szerelmüknek, ám az is végül csak egy évig tartott.
Nagyon szerettem őt, de a drogfüggősége és az addikciói szétszakítottak minket. Bárki, aki volt már közeli kapcsolatban egy függővel, tudja, milyen nehéz is ez. Szívem mélyéről szerettem őt, de amiket tett, azzal bántott engem. Éveken át bántott még azok után is, hogy szakítottunk. Ennek ellenére próbáltam ott lenni számára végig. Győzködtem magam arról, hogy meg tudom őt változtatni, tudok segíteni rajta, csak még egy kicsit kell kibírjam. Ezáltal azonban olyan helyzetbe sodortam magam, ami veszélyes volt. De egyszerűen nem akartam feladni. Tudom, hogy küszködött saját magával, az identitásával is, amivel nem volt hajlandó szembenézni. Ez okozta végül a kapcsolatunk végét
– mesélte egy interjúban, amiben kiemelte, ő Liam legsötétebb pillanataiban is ott volt, ami azt eredményezte, ő teljesen tönkrement a végére, írja az UNILAD.
Teljesen összetört a szívem. Azonban rájöttem, ez nem rólam szólt. Én ott voltam számára még akkor is, ha a nehézségein nem tudtam segíteni. És végül, magamat választottam. Nehéz volt elsétálni mellőle, de akármennyire is fájt, muszáj volt, mert elvesztem volna mellette.
Így köszönte meg a színésznő a sok szülinapi jókívánságot.
Távolmaradásuk nem egyedi eset, mégis meglepetés.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre