
A Házasság első látásra sztárja a döntés utáni érzéseiről vallott: „Nekem ez így nem oké”
Tegnap este véget ért a TV2 társkereső realityjének 2. évada, így kiderült, hogy melyik párok maradtak együtt, és kik döntöttek a válás mellett. A Házasság első látásra Geri és Reni számára nem alakult szerencsésen, hiszen a kapcsolatuk szakítással végződött. Az egykori feleség most lapunknak árulta el, jól döntött-e.
A Házasság első látásra szereplőinek egy nagyon izgalmas, ugyanakkor megterhelő élményében volt része a kísérlet 6 hete alatt, amit nem minden pár kapcsolata élt túl. Renáta és Geri házassága sem állta ki a próbát, ezért a végső döntés napján mindketten a válásra szavaztak. Az egykori feleség azonban még vallomás előtti utolsó pillanatokban sem volt biztos a döntésében, így most utólag árulta el, hogy szerinte jól választott-e.

Fotó: TV2
Reni és Geri házassága a kiegyensúlyozottól távolabb nem is állhatott volna, hiszen hullámvölgyek sora nehezítette a dolgukat. Ennek ellenére koránt sem volt biztos, hogy a pár a szakítás mellett dönt majd, különösen, hogy Reni még a helyszínen is megváltoztatta a döntését. Ezt azzal is nyomatékosította, hogy összetépte a levelét és a tóba dobta gyűrűjét, amit azóta meg is magyarázott. Most kiderült, mit érzett ezután.
Nem gondoltam, hogy ez a levélösszetépés ilyen nagy dolog lesz. Én csak szerettem volna a szemébe nézni, és a pár nappal azelőtti veszekedésünktől függetlenül meghozni a döntésemet. Ez meg is történt, ezért, ami a levélben állt már nem volt aktuális. Láttam, hogy pofákat vág, grimaszol, és ez megerősített abban, hogy nekem ez így nem oké
– árulta el.

A Házasság első látásra Renije végre megnyugodhat
Ezután a jelenet után sokan azt gondolhatnák, hogy a fiatal lánynak fájdalmat okoztak férje szavai, és sértetten hagyta el a helyszínt. Renáta most ezt is tisztázta.
Egyáltalán nem volt bennem sértettség vagy düh, semmi ilyesmi. Egy nagyon furcsa felszabadultságot éreztem miután kimondtam a válaszomat. Azonnal tudtam, hogy jól döntöttem, és lekerült rólam egy hatalmas teher
– vallotta be.
Top hírek


Britney Spears segítette Herceg Erika karrierjét: „Nem tudom, hogy ezt elmesélhetem-e kamerák előtt…”
Herceg Erika meghökkentő emléket idézett fel Britney-ről.

Miló Viki és a Házasság első látásra Danija összejöttek? Kármen exférje végre megszólalt a kapcsolatukról
A nézők már alig várták, hogy valamelyikük színt valljon.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre