A TV2 macsója ugyebár két vasat tartott a tűzbe, ám eljött az ideje, hogy ezt közölje a feleségével is. Házasság első látásra Geri összeszedte minden bátorságát, és leült megbeszélni a dolgokat Renátával.
Házasság első látásra - Geri és Renáta kapcsolata nem indult túl fényesen, és akkor még visszafogottan fogalmaztunk. A két fiatal ugyanis olyannyira egymás ellentétje, hogy már az esküvőn érezhető volt: ez nem lesz egy könnyű házasság. Már csak azért sem, mert Renátának kicsit sem tetszett a férje, s bár Geri próbálkozott sokáig, végül kénytelen volt belátni, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Éppen ezért, amikor Ramóna és Miki házassága véget ért, azonnal rárepült a frissen elvált feleségre.
Miután az egykori vetkőzős fiú úgy ítélte meg, hogy ez a házasság halott, találkozóra hívta Ramónát. A nőnek el is mondta egyből, hogy ő napokon belül elválik a feleségétől, és szeretné, ha frissen elvált édesanyával folytathatná ezt a kísérletet. Bár Rami azt kérte a férfitől, hogy gondolja ezt még át, de nem zárkózott el a dologtól. Időközben viszont Geri meggondolta magát.
Miután felesége elkezdett nyitni felé, a férfire újra rózsaszín köd szállt, s már a válás gondolatát is elfelejtette. Így ismét Ramónát hívta, ám ezúttal azért, hogy kikosarazza. Nyilván ezt nem fogadta túl jól az édesanya, viszont arra kérte a házasságszédelgő fiút, hogy Renátát mindenképp avassa be a történtekbe. Nos, ez most megtörtént...
Én taliztam Ramival. Győzködött, hogy veled próbálkozzak még. Akkor nem hajlottam efelé, viszont utána elmentünk egy terápiára és Viktor elkezdte mondani, hogy ugyanazt csináljuk, mint ebben a társadalomban mindenki: az első adandó gondnál el akarjuk dobni ezt a kapcsolatot és nem megjavítani.
"Ez nekem totál betalált, utána pedig elindult egy pozitív változás is a kapcsolatunkban. Úgyhogy taliztam vele még egyszer, és megbeszéltem vele, hogy a mi dolgunkat hagyjuk, mert én szeretném ezt Renivel végig csinálni. Nem történt köztünk Ramival semmi egyébként, csak beszélgettünk. Viszont nem akartam előtted titkolózni..." - fogalmazott Geri, Renáta pedig meglepően jól fogadta a híreket. Sőt, azt is hozzátette, hogy nem érzi úgy, hogy Ramira kellene féltékenynek lennie.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre