
Házasság első látásra: „De jó együtt látni titeket” – Meglepő friss fotó került ki az internetre Geriről
Ez ám a váratlan, ám kellemes meglepetés!
Miközben végéhez ér a Házasság első látásra című reality aktuális évada, addig a korábbi, tavasszal sugárzott műsor szereplői iránt sem halványult az érdeklődés. Ezt bizonyítja, hogy több száz kedvelést és mintegy tucatnyi kapott Geri fotója, ami hétfőn került ki az Instagram-oldalára.

A felvételen Szandavári Gergő mellett egykori felesége, Bogi, valamint János exe, Nelli, illetve Csabi volt szerelme, Gyöngyi látható. A képhez a következőt írta Geri:
Még mindig jó barátok.
A hozzászólók pedig szeretetükről biztosították az előző évad négy meghatározó szereplőjét.
„De jó együtt látni titeket!”
– jegyezte meg egy szimpatizáns.
„Aranyosak vagytok!”
– írta más.
„Olyan jó látni ennyi idő után is, hogy boldogok vagytok és együtt a banda. További szép napokat kívánok nektek sok-sok szeretettel!”
– fogalmazott egy rajongó.
„Régi gárda!”
– olvasható egy újabb hozzászólásban.
„Élet ez? Mindig valamilyen hölgykoszorú társaságában”
– poénkodott valaki.
Benned milyen érzéseket kelt, illetve milyen emlékeket hoz elő Geri frissen közzétett fotója?
Top hírek


Megható posztban ünnepli Szigligeti Ivett kislánya szülinapját - Dudás Mikiről sem feledkeztek meg
Az édesanya elhunyt férjéről is megemlékezett.

„Csak egy mozdulat, és eltűnnek a karikák” – Anne Hathaway elárulta a trükköt, amivel mindenki frissebbnek tűnik az Oscaron!
Anne Hathaway lerántotta a leplet ragyogásának a titkáról.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre