Házasság első látásra: kiderült, kivel került közelebbi viszonyba a műsor után Reni

A kísérlet Reni és Brumi számára boldogságot és nagyon úgy tűnt, hogy szerelmet is hozott, a feleséget időről időre mégis összehozzák egy-egy másik szereplővel. Ezek nagy része persze csak pletyka, de mint kiderült, mégis van valaki, akihez a Házasság első látásra bombázója közelebb került.



Megosztás
Szerző: Niki
Létrehozva: 2025.01.26.
Házasság első látásra viszony Reni Dávid Petra Brumi kapcsolat

A Házasság első látásra Brumi és Reni számára nagyon szerencsésen alakult, hiszen a nehézségek és különbözőségeik ellenére a végső döntés pillanatában mindketten a folytatást választották. Azóta azonban a rajongókat égető kíváncsiság kínozza, hogy vajon együtt vannak-e még a szerelmesek. Ám mivel ez még nem derült ki, igyekeznek minden apró morzsába és jelbe belekapaszkodni, ami valamiféle választ adhat erre a kérdésre. Emiatt Renit már több, másik férjjelölttel is összehozták, de mind csak alaptalan pletykák voltak. Most azonban kiderült, hogy van valaki, akivel nagyon közel kerültek egymáshoz a műsornak köszönhetően.

Házasság első látásra
A Házasság első látásra Reni és Brumi számára szerelmet hozott, a feleséget mégis más férfiakkal próbálják összeboronálni – Fotó: TV2

Na persze nem egy új szerelemről van szó, hiszen Reni továbbra is férjes asszony, hanem egy új barátságról. A Házasság első látásra 1. évadából ismert Dávid Petra több szereplővel is jó viszonyt ápol, de közülük is Kovács Reni az egyik, aki a legközelebb áll hozzá. A lányok között egy igazi, mély barátnői kapcsolat alakult ki, amit természetesen a műsornak köszönhetnek. Petra most el is árulta lapunknak, hogyan kezdődött.

Renivel mindennap beszélünk, bulizni is el szoktunk menni együtt, sőt vannak közös videós terveink is. Nagyon jóban vagyunk és sok mindenben egyetértünk. Azt mondta, hogy amikor nézte az első évadot, én voltam számára a legszimpatikusabb és ő is belopta magát az én szívembe. Aztán én is úgy éreztem, hogy vele tudok a leginkább azonosulni, és azóta jóban vagyunk

 – mesélte.

A Házasság első látásra 2024-ben két évadot is megélt, Dávid Petra mindkettőben szerepelt – Fotó: Dávid Petra

A Házasság első látásra szereplői között két oldal alakult ki

Petra nemcsak Renivel találta meg a közös hangot, hiszen Gaál Zoltánnal már a műsor előtt is barátok voltak, de Széplaki Zoli is közel áll a szívéhez. Na meg persze a saját évadának szereplőivel is jó a viszonya, még Kabai Andrissal is, akivel igencsak viharos körülmények között váltak el. A Házasság első látásra 2. évadának párjainál azonban nem érzi ezt az összetartást.

Egyébként több mindenkivel is jóban vagyunk, de náluk nagyon érezhető az, hogy két táborra szakadt a társaság, ami nálunk nem volt jellemző. Sőt, a mai napig jóban vagyunk és szoktunk találkozni

 – árulta még el Petra.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás