Ünnepekkor egyre több híresség érzi kötelességének, hogy segítsen, ahol tud. Szabó Erika és Vastag Csaba is példát mutat a szeretet jegyében.
A karácsony közeledtével az összefogás és a szeretet ereje még erőteljesebben érzékelhető. Csepelen idén is különleges eseményre került sor: az Ökumenikus Segélyszervezet szervezésében ételosztással segítették a nehéz helyzetben élőket. Az esemény nemcsak meleg ételt, hanem meghitt ünnepi hangulatot is hozott a résztvevők számára – és mindezt ismert sztárok részvételével, mint Szabó Erika vagy például Vastag Csaba.
Az ételosztás helyszínén már a meghirdetett kezdés előtt többen sorban álltak, hogy meleg ételhez juthassanak. A főmenü egy pompás lakomának ígérkezett: sertéspörkölt, tészta és savanyúság várt mindenkit, aki segítségre szorul. A különleges pillanatokat pedig Vastag Csaba tette még emlékezetesebbé, aki maga is beállt a pult mögé, hogy kiszolgálja a vendégeket.
Úgy érzem, velem nagyon-nagyon jól jár mindenki, mert úgy szedek, mintha magamnak szednék. Pontosan ugyanazokat az arányokat követem: sok hús, sok szaft
– osztotta meg humorosan a Fonogram-díjas énekes.
A menü után a desszertet Szabó Erika, a Barátok közt egykori színésznője tálalta fel, aki őszintén mesélt az önkéntesség fontosságáról:
Azt gondolom, ha az ember olyan szerencsés helyzetbe születik, hogy abba a sorba álljon, akkor az nagyon jó, hogy el tud jönni, és ebbe a sorba be tud állni és tud segíteni
– mondta a színésznő, aki szülése után nemrég a színház világába is visszatért.
Az önkéntesek és a sztárok jelenléte mindenkit emlékeztetett arra, hogy a karácsony nemcsak az ajándékokról, hanem az egymás iránti törődésről is szól.
A vasárnapig tartó eseményen a szervezők gondoskodnak az ünnepi hangulatról is. Feldíszített, fűtött sátor, karácsonyi zene és játékok várják a résztvevőket, különösen a gyermekeket, akik számára ez az esemény elhozta az igazi varázslatot.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre