Az énekes tizenkét évvel ezelőtt robbant be a köztudatba, amikor megnyerte az egyik nagy tehetségkutatót. Az énekes karrierje azóta folyamatosan felfelé ível, de mint mondja, voltak olyan időszakok is, amelyekkel nagyon nehezen küzdött meg. Oláh Gergő interjújában félelmeiről vallott.
Oláh Gergő rendkívül sűrű évet tudhat a háta mögött, hiszen nemrég a Sztárban Sztár All Stars színpadán bizonyította tehetségét, ahol harmadik helyen végzett. Az énekes lapunknak adott interjújában őszintén mesélt egy rendkívül nehéz időszakáról.
Az énekes joggal lehet büszke eddig elért eredményeire, de mint mondja, voltak nagyobb mélypontok is az elmúlt években:
„Túl vagyunk a Sztárban Sztár All Stars-on, hála Istennek, dobogós lehettem, mert nagyon jó produkciókat sikerült színpadra vinnem, és nagyon boldog vagyok, hogy ott lehettem, mert nagyon jó időszak volt ez.
Nagyon sok mindent kaptam ettől a műsortól és azt hiszem, sok mindent tudok majd kamatoztatni belőle a jövőben is. Most viszont új fejezet kezdődik, a saját dalokra tudok koncentrálni
- kezdi Gergő, aki elárulta nekünk, hogy egyik új dala éppen december 24-én fog megjelenni.
Ezt a dalt még a Covid idején írtam és nem véletlenül váratott magára ennyi ideig. Abban az időszakban, amikor még nagyon a sűrűjében voltunk és be voltunk zárva, amikor nem tudtuk, hogy mi lesz, nagyon erősen féltem, szinte letámadott a félelem, a bizonytalanság érzése és mindent kilátástalannak éreztem. Nagyon sokat imádkoztam Istenhez, hiszen az én életem középpontjában ő áll és a kereszténységem képviselete. Kértem őt, hogy erősítsen meg engem és ő válaszul ezt a dalt küldte nekem, az lesz a címe, hogy Megtartalak.
„Csodálatosnak érzem, hogy Isten választ tud adni azoknak, akik élő kapcsolatban vannak vele. Nekem így üzent, hogy „ne félj, én megtartalak”, Vele a kőfalon is átugrom és a legnagyobb hegyeket is megmászom. A dalt egyébként egy olyan keresztény zenekarral készítettük, akiket gyerekkorom óta hallgatok és szeretek, ők az Új forrás. Érdekes egyébként, hogy a Covid óta váratott ez magára, én hiszek benne, hogy mindennek megvan a maga ideje. Én nem tudok rendelésre dalt írni. Ha valami a szívemből szól, akkor az megszületik, és ha jön egy jel, akkor megjelenik.”
Oláh Gergő egyébként rendezője és zenei producere is a dalhoz készülő klipnek és a karácsonykor megjelenő szerzemény mellett rengeteg fellépése is van, amiért nagyon hálás.
Nem hajtom a dolgokat, sokszor túl nyugodt is vagyok. Ha hajtanám, akkor sokkal több minden történhetne velem. De az évek alatt megtanultam, hogy nem tennék már olyat, ami a családi békét veszélyeztetné, most hét napból négyet velük tudok tölteni és mindenben a családom része vagyok.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre