
Házasság első látásra: „Kis szexim” – így hívja kedvencét Gyöngyi, exe egyből reagált rá
Két fotót is közzétett az egykori feleség.
Bő fél éve ért véget a TV2 elképesztően sikeres realityje, a Házasság első látásra, ám a műsor szereplőit mind a mai napig nagy érdeklődés követi. Bár a kísérletben részt vevő hat pár közül ma már senki sem házas, sokan követik figyelemmel, hogy ki talált párra azóta és ki nem. Nyílt titok, hogy megtalálta a szerelem Encit, Andrist és Csabit is, míg Petra és Gyöngyi a műsor óta kutyatulajdonossá vált. Utóbbi egy kedves bejegyzésben emlékezett meg arról, hogy immár fél éve gazdi.

„Kis szexim! (Mindig ezt mondom neki.) Ma/holnap fél évesek «“leszünk», és természetesen mindent is rágunk! Amikor pedig rájön az 5 perc, igazi bolondgomba! Kellett ez nekem?… Kellett!”
– írta Gyöngyi az Instagram-oldalára, a bejegyzéséhez pedig két képet is csatolt négylábú kedvencéről.
A posztra elsők között reagált Gyöngyi exe, aki szintén kutyatulajdonos. Csabi ugyanakkor szavak helyett egy „szerelmes szemek” emojival üzent. Ezt általában a szeretet, rajongás vagy mély vonzalom kifejezésére használnak. Az emoji szív alakú szemekkel néz, ami az intenzív érzelmi kötődést vagy a lelkesedést fejezi ki valaki vagy valami iránt – írja GeekHost emoji-szótára.
Top hírek


Britney Spears segítette Herceg Erika karrierjét: „Nem tudom, hogy ezt elmesélhetem-e kamerák előtt…”
Herceg Erika meghökkentő emléket idézett fel Britney-ről.

Miló Viki és a Házasság első látásra Danija összejöttek? Kármen exférje végre megszólalt a kapcsolatukról
A nézők már alig várták, hogy valamelyikük színt valljon.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre