Emlékszel még a Megasztár legelső kiesőjére? Eláruljuk, mi történt vele!

Aczél Gergő nem akárhol bizonyítja mostanság a tehetségét.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2024.09.19.
Megasztár énekes kieső

Egészen hihetetlen belegondolni, de 2003. október 11-én startolt a TV2-n a Megasztár első évada, amiben 12 tehetséges énekes indult el, hogy ő legyen Magyarország hangja. Olyan előadók szerepeltek a műsorban, mint például Oláh Ibolya, Gáspár Laci, Dér Heni vagy Tóth Vera – utóbbinak sikerült is megnyernie a tehetségkutatót.

Fotó: TV2

Természetes, hogy az ember leginkább a győztesekre emlékszik ezeknél a műsoroknál, de azért nem szabad elfeledkezni azokról sem, akik mindent megtettek azért, hogy megnyerjék, de sajnos mégsem jött össze nekik. Ilyen volt például Aczél Gergő is, aki a Megasztár történetének legelső kiesője volt nagyjából 21 évvel ezelőtt.

A Megasztár 1. évadából kiderült, hogy Aczél Gergő egy szegedi táncművész, akinek a zene is egy fontos önkifejezési eszköz. Énektudását autodidakta módon sajátította el. A Groove szív című dalt adta elő, a zsűri pedig összességében pozitívan értékelte, de ez sajnos nem volt elég a továbbjutáshoz: Aczél Gergő az első döntőben kiesett.

Videón, hogyan búcsúztatta a többi megasztáros Aczél Gergőt a kiesése után:

Örömmel tudatjuk azokkal, akiknek bejött Aczél Gergő munkássága, hogy az énekes/táncos/színész ahogy az elmúlt években, évtizedekben, úgy jelenleg is a művészetnek hódol, ugyanis nemrég az Operettszínház egyes előadásaiban láthattuk őt – a közösségi oldala alapján pedig boldog családi életet él.

Ide kattintva lehet megnézni az Operettszínház honlapján, mennyit változott az évek alatt Aczél Gergő.

A Megasztár visszatérő, hetedik évada szeptember 22-én kezdődik a TV2-n.

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás