
Lékai-Kiss Ramóna és Liptai Claudia is küszködtek a könnyeikkel, a kamerák előtt érzékenyültek el
Freddie produkciója megosztotta a Sztárban Sztár All Stars zsűritagjait.
Megható elismerést kapott az Operett színésznője. Dancs Annamari meglepő dolgot mondott új díjával kapcsolatban.
Különleges megtiszteltetés érte Dancs Annamarit. Az évad színésznőjének választották az Budapesti Operettszínházban. A színésznőnek nagyon jólesett a megtiszteltetés, de leszögezte, nem csak az ő érdeme.

Dancs Annamari a Mokkában vendégeskedett a díj alapítójával, Eleni Korani művészettörténésszel, ahol elárulta:
Bizonyos feladatokra meg kell érni. Már a tizenötödik évadomat kezdtem el az Operettszínházban.
„Játszottam sok musicalben, operettben főszerepet, karakterszerepet. Igen, ez a sok év és sok munka, a kollégákkal, rendezőkkel való közös alkotási folyamat, a színfalak mögötti háttérország, mind hozzásegített, hogy mire eljutottunk a Carmenig – amiért a díjat kaptam –, hogy addigra én is könnyedebben vettem. Lehet, hogy segítség volt az is, hogy Homonnay Zsoltival, akivel játszottunk már sok darabban, ő a darab rendezője, így nem volt bennem görcs, aggály, kétely.”
Az említett Honthy-díjat férfi előadó kategóriában Dolhai Attila nyerte el, a nemrég tragikus hirtelenséggel elhunyt Vadász Zsolt operaénekes pedig posztumusz elismerést kapott a színháztól.
Annamari egyébként fél lábbal már elhagyta az országot: férjével Szicíliában vásároltak egy meseszép lakást, amit több hónapos kemény munkával varázsolt otthonná a pár. A lehető legtöbb idejüket ott töltik, de persze az operettes évadra a színésznő visszatért budapesti házába.

Freddie produkciója megosztotta a Sztárban Sztár All Stars zsűritagjait.

A Miss Influencer Hungary 2023-as győztese nagyon aktív közösségi oldalán.

Két könyvvel készül, amelyek közül az egyik egy megrázó, önvallomásos mű lesz.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.