
Eltemették Boros Lajost, Szabó Erika ledobta a textilt, Rúzsa Magdiéknál és Tóth Gabiéknál pedig nagy a boldogság
Izgalommal teli hetet tudhatunk magunk mögött. Megmutatjuk, melyik sztár hírekrevoltak a legkíváncsibbak ezen a héten a Metropol olvasói!
Úgy tűnik, ez a hét sem volt izgalommentes, sőt mondhatni sok minden történt a hazai sztárvilágban. A héten a párokon volt leginkább a fókusz, de Boros Lajos temetése is keresett téma volt, csak úgy, mint Szabó Erika, aki alig kilenc hónappal a szülés után ledobta a textilt. Ez a Metropol összefoglalója, amiben megmutatjuk, melyek voltak a hét legolvasottabb sztárhírei.

Tisztázták a felröppent híreket
A Házasság első látásra szakemberei, azaz Tóth Melinda és Gaál Viktor látszólag a sorozat által összeboronálódtak, sőt bevallásuk szerint észrevették ők maguk is azt, hogy mennyire összeillenek. Maga a pszichológus mondta el, hogy milyen viszony van köztük.

Szabó Erika bikiniben
A színésznő alig kilenc hónapja hozta világra fiát, most egy bikinis képen mutatta meg, hogy ugyan 39 éves, de az alakja még mindig tökéletes. Egy törökországi nyaraláson készült a fotó, amiért odavannak a rajongók.
Boros Lajos messze a fővárostól tér nyugalomra
A népszerű rádiós hosszas betegeskedés után 77 évesen hajtotta örök álomra szemeit. Mint kiderült, még egy évig nem kaphat síremléket Lajos, amíg a sírjánál megfelelő nem lesz a föld az emlékhely kialakítására.
Nagy bejelentés az énekesnőnél
Hatalmas a gratuláció, ugyanis Tóth Gabi és Papp Máté Bence kapcsolata nem is alakulhatna jobban. Több rajongó is megjegyezte, hogy különös módon kiegészítik egymást. Hatalmas sikerük volt együtt.
Rúzsa Magdi szerelme
Az énekesnő megmutatta piszok jóképű szerelmét. Magdi romantikus fotón mutatta meg férjét, azonban nem biztos, hogy jó ötlet volt, ugyanis most mindenki teljesen odavan érte.
Top hírek

A szexi tornásznő, aki meghódította a világot – a sikeres egyetemista milliók szívét rabolta el
Livvy Dunne 23 évesen már világhírűvé vált.

Károly király különleges dolgot tett karácsony alkalmából
Úgy tűnik, a harag nem terjed ki az egész családra.

Rúzsa Magdi Pókemberrel az oldalán jelent meg egy gyermekkórházban - Videó
Rúzsa Magdi ajándékkal lepte meg a gyermekeket.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre



