
„Mintha az apukáját látnám” – 11 éves lett György herceg, friss fotón a kis trónörökös
Nehéz elhinni, de Vilmos herceg és Katalin hercegné elsőszülött fia 11 éves lett.
Igen nehéz időszakból kezd kilábalni a királyi család, hiszen idén először Károly királyról derült ki, hogy rákos, majd Katalin hercegnéről. Az uralkodó már egy ideje hivatalosan is visszatért a királyi teendőihez, míg a háromgyermekes édesanyát eddig csak két hivatalos eseményen láthattuk idén, legutóbb épp Wimbledonban.

Ugyanakkor a család a gyerekek megünnepléséről még így sem volt hajlandó lemondani, hiszen áprilisban Lajos herceg 6. születésnapját, majd májusban Sarolta hercegnő 9. születésnapját ünnepelték meg Vilmosék az ilyenkor elmaradhatatlan, Katalin hercegné által készített portréval.
Most pedig eljött az idő egy újabb szülinapi tortához és egy csodás fotóhoz, ugyanis a walesi hercegi pár legidősebb gyermeke, György herceg ma lett 11 éves.
Nagyon boldog 11. születésnapot kívánunk ma György hercegnek!
– olvasható a Katalin által készített fotó mellett.
A kommentelők közül pedig többen is megjegyzik, hogy az ifjú herceg mennyire hasonlít az apukájára.
„György herceg nagyon hasonlít az apukájára”
„Őszintén szólva, mintha az apukáját látnám a képen (...)”
– írták mások mellet.

Top hírek

Vasvári Vivi forró miniruhában ünnepel - Fotó
Szülővárosából jelentkezett be a sztáranyuka.

Ördög Nóri megmutatta az igazi arcát karácsony alkalmából - Fotó
A rajongók imádják Nórit.

Rácz Jenő és Rácz-Gyuricza Dóra komoly döntést hozott
Rácz-Gyuricza Dóra idei karácsonya ezért volt csendes.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre