„Az volt a dolgunk a lányokkal, hogy...” – Kulcsár Edinával folytatódott a dubajozós per

Kulcsár Edina videóhívással csatlakozott be.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2024.05.27.
Módosítva: 2024.05.27.
per Dubaj Kulcsár Edina

Folytatódott a „dubajozós perként” elhíresült ügy, amiben a vádlottakat azzal vádolják, hogy kiközvetítettek modell- és hoszteszmunkákra lányokat Dubajba azzal a kiegészítéssel, hogy pluszpénzt kapnak, ha szexuális szolgáltatásokat is nyújtanak. Az egyik kiközvetített lány állítólag Kulcsár Edina volt, ő május 27-én videóhívással jelentkezett be vallomást tenni.

dubajozós per
Fotó: Metropol

A pernél jelen lévő munkatársunk szerint Kulcsár Edina azt vallotta, hogy K. Zoltán vádlott szervezésében egyszer utazott Dubajba, és csupán annyi volt a dolga, hogy egy szállodában pihent, esténként pedig bulikba ment más lányokkal. Elmondása szerint nagyon sok lány volt kint, jellemzően külföldiek voltak és jó viszonyt ápoltak.

Az volt a dolgunk a lányokkal, hogy betöltsük a teret, csak egymással kellett beszélgetnünk egy hatalmas nappaliban

– vallotta Kulcsár Edina.

A vallomástétel közben a bíróság felolvasta Kulcsár Edina korábbi, 7 évvel ezelőtti vallomását, amiből kiderült, hogy valószínűleg már rosszul emlékszik, ugyanis most azt állítja, hogy csak egyszer volt Dubajban, de annak idején azt mondta, hogy Bejrútban ötször, Marokkóban, Kairóban, Mikonoszon és Dubajban is járt.

Ezek után az ügyészség a telefonos lehallgatásokból idézett, amikben „fotózásokat” említenek, de a jogászok feltételezése szerint ez olyan szexuális szolgáltatást jelent, ami összefüggésben áll az üggyel.

 

Top hírek









Hírlevél-feliratkozás