
Utolsó fotók a szülés előtt: Vajna Timi hatalmas hassal is elképesztően nőies
„Hamarosan érkezik a kis nyári csoda” – írta az üzletasszony.
János soha nem látott, érzékeny oldalát mutatta meg a többieknek... Zokogva vallott legmélyebb érzéseiről.
A TV2 új reality műsorában egyre fokozódnak az érzelmek, ahogy a párok jobban megismerik egymást. Mint arról korábban beszámoltunk, vannak olyan versenyzők, akiknek a múltja egészen megdöbbentő dolgokat rejt. Erről beszélt János egy piknik randi keretein belül Kornéliának. Elmondta, hogy apja alkoholista volt, és rendszeresen verte őt.
Kornéliát a legutóbbi adásban arról kérdezték, hogy hogy befolyásolja a Jánosról kialakított képét az, amit megtudott. Mint elmondta, így emberileg kerülnek közelebb egymáshoz azok után, hogy a kezdést egy felhúzott fallal kezdték kettejük között.
János is elmondta, ami még benne maradt erről a borzalmas témáról:
Az az igazság, hogy ahonnan én jöttem, azt mindig féltem azt a környezetet, és amikor először ide bejöttem, az egy álarc volt számomra, sokan tudják azt, hogy én milyen egy érzékeny ember vagyok, és hogy ezt próbáltam palástolni
– mondta a férfi összeszorult gyomorral, majd nem is bírt tovább beszélni, sírásban tört ki a felhalmozódott érzelmektől. Ezt a stúdióban mindenki síri csendben és hatalmas meghökkenéssel figyelte.
„Hamarosan érkezik a kis nyári csoda” – írta az üzletasszony.
Egy klinikáról jelentkezett be.
Till Attila nehéz szívvel hozta meg a döntést.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.