Vastag Tamás vallomása: „Éjszaka néha arra ébredek, hogy elfelejtek levegőt venni”

Nagyjából húsz műtéten esett át élete során Vastag Tamás! A 32 éves énekes nemrég egy tévéműsorban mesélt az operációk sokaságáról, a Metropol felkeresésére pedig további részleteket árult el.

„Nem lettem hipochonder”

„A ritka betegségeknek a tárháza vagyok: van genetikai eredetű ritka betegségem is, és van fejlődési rendellenességben lévő is” – árulta el a Ridikülben, majd egyik legnagyobb műtétjéről, a tölcsérmelle korrigálásáról elárulta:

„11 éves voltam, arra már úgy emlékszik az ember.”

„Engem már az újfajta módszerrel műtöttek, két oldalról behelyeztek egy fémlemezt, ami, mint egy fogszabályzó, folyamatosan abba az irányba tolta a csontot, hogy kifelé nőjön” – fedte fel Tamás, aki folyton remegő ujjáról, szemműtétjéről és tompalátásról is vallott.

A Metropolnak pedig most elárulta: a műtétek sokasága nem maradt meg benne traumatikus élményként:

– viccelődött.

„Nem lettem hipochonder, de a rendszeres szűrővizsgálatokat komolyan veszem. Sokan átsiklanak efelett, azt gondolják, velük úgysem történhet baj. Pedig egy időben elkapott betegség sokszor gond nélkül gyógyítható lenne. Késő akkor menni, amikor már fáj” – szögezte le a tehetséges énekes.

„Érdemes figyelembe venni a felmenőink betegségét is, például ha egy szülőnk mondjuk szívbeteg, akkor jó a koleszterinszintünket ellenőriztetni. Túlaggódni persze nem kell a dolgokat, ahogy a mondás tartja: »hitelben nem aggódunk«” – mondta az énekes, majd hozzátette, a mentális egészség ápolása is legalább olyan fontos, mint a testé.

Vastag Tamás nem esik kétségbe

Tamás korábban már beszélt arról, hogy fotografikus memóriája van, mindent megjegyez, amit egyszer elolvas. Így hát nem meglepő, hogy orvosi kifejezések tucatjait ismeri, latin néven is. Az énekes egészségügyi jártassága egyfajta biztonságérzetet is ad neki, nem esik például kétségbe olyan szituációban, amikor másnak halálfélelme lenne.

„Az egyik betegségemből kifolyólag előfordul, hogy éjszaka fulladásszerű hangokat adok ki, arra ébredek, hogy elfelejtek levegőt venni. Ilyenkor nem ijedek meg, sőt, én nyugtatom azt, aki ettől esetleg ezt látja és bepánikol. Gyerekkorom óta tudom, hogy bár ilyenkor sokan ösztönösen szívni próbálják a levegőt, valójában fújni kell a levegőt, attól nyílik a légzőnyílás.”