RETRO RÁDIÓ

„Én hányni is szoktam” – Vastag Tamás őszintén beszélt betegségéről – Videó!





Körülbelül hat évvel ezelőtt jelentkeztek először a migrén tünetei Vastag Tamásnál, a makacs fájdalom miatt akkor ki is vizsgálták, hogy kizárjanak más lehetséges betegségeket.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.03.24.
fejfájás

Sokszor félt attól, hogy előadás közben tör rá a görcs, ám szerencsére a színpadon eddig nem kellett megküzdenie vele. Az elmúlt években pedig megtanulta kezelni rendszerint tavasszal jelentkező betegségét.

Egy próbafolyamat közepén tapasztalta meg először a migrén tüneteit Vastag Tamás. Az énekesre hajnalban tört rá a fájdalom, és rendszeresen szenvedett tőle. Miután kimutatták, nincs más betegség a háttérben, megnyugodott, bár azért sokszor félt attól, hogy előadás közben törnek rá a tünetek.

Aggódtam, hogy ha előadás előtt jelentkezik egy migrén, nem tudok játszani. A színpadnak szerencsére megvan a gyógyító tulajdonsága, például én hadarok, kivéve, ha játszom. Előadás közben eddig nem, viszont utána, már a tapsrendnél egyszer előfordult, hogy rám tört a fejfájás, de ekkor már le tudtam feküdni” – mondta, hozzátéve, a tavasszal jelentkező időszakos migrénjével már együtt tud élni. Ahhoz, hogy a fájdalmat kordában tartsa, sok vizet iszik, és ez a gyógyszerrel kombinálva segíthet, hogy a migrén ne váljon elviselhetetlenné.

Vastag Tamás minderről a Ridikül adásában mesélt, ahol a klímaváltozásról, az időjárásról, annak emberi szervezetre gyakorolt hatásáról volt szó a meteorológiai világnap kapcsán.





Ezeket olvastad már?
Ördög Nóra tüzes melltartóban hódít – Fotó

Ördög Nóra tüzes melltartóban hódít – Fotó

Így él most Sub Bass Monster: 47 éves lett a legendás rapper!

Így él most Sub Bass Monster: 47 éves lett a legendás rapper!

Erre senki sem számított! Szakmát váltott Harry herceg

Erre senki sem számított! Szakmát váltott Harry herceg

Emma Watson bevallotta: szexuális tanácsokat nyújtó weboldalra regisztrált

Emma Watson bevallotta: szexuális tanácsokat nyújtó weboldalra regisztrált

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás