Kis Grófo majdnem elájult attól, amit a kislánya művelt a kamerák előtt





Kis Grófo, az ország Bulibárója némiképp új stílussal rukkol elő karácsonykor.



Megosztás
Szerző: Doris
Létrehozva: 2023.12.23.
Brilliana Kis Grófo bulibáró kislány

Kis Grófo hosszú évek óta az ország Bulibárója, aki bárhol és bármikor elképesztő hangulatot tud varázsolni. Most olyan újításra készül, amit eddig még nem láthattunk tőle! A mulatós király egyik fő célja 2024-re, hogy visszanyúljon az autentikus, folkos elemekkel színesített cigányzenéhez, és a régi nagy slágereit is új köntösbe bújtassa.

Kis Grófo új irányzattal rukkol elő karácsonykor (Fotó: Bors)

Kis Grófo kötődése ehhez az irányzathoz természetesen nem a véletlen műve. Imádott édesapja, a 2020 decemberében elhunyt Nagy Grófo ugyanis a 80-as évektől egészen a 2000-es évekig ezt az irányzatot képviselte, így természetesen az egész család tudta, miért tud fontos hangszer leni a kanál, a tambura, vagy éppen egy kanna.

A kislánya ellopta a show-t

Kis Grófo csütörtökön jelentette be, hogy szenteste megjelenik a vadonatúj videóklipje, ami már ebben az autentikus stílusban készült. Azon azonban az énekes is meglepődött, hogy szeme fénye, a négyéves Brilliana önként jelentkezett táncosnőnek a klipbe.

„Magamat ismertem fel benne. Amikor kétéves kisfiú voltam, én is ott toltam a színpadon apukám mellett, van is róla egy archív felvétel. Brilliana olyan táncot adott elő, hogy azt hittem, menten elájulok! Amikor pedig megláttam őt az autentikus cigányruhában, nagyon meghatódtam! Azt hiszem, minden szülőnek ez az álma, hogy lássa a gyermekét igazán, szívből örülni. Tíz órán keresztül forgattunk, de érdekes módon, most egyáltalán nem fáradtunk el. Ebből is azt gondolom, hogy igazán közel áll hozzám ez az irányzat. Szeretnék jövőre a zenekarommal nagyszínpadokon is fellépni ezzel a kissé új stílussal, hogy minél többen megismerjék és megszeressék azt, amit édesapám évtizedeken át képviselt. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a régi, már megszokott vonalat nem viszem tovább, hiszen mindenkinek kell egy kis mulatási. Jó, ha az ember több műfajban is otthon van” 

– nyilatkozta lelkesen a Metropolnak Kis Grófo, aki szerint könnyen elképzelhető, hogy a kis Brilliana lesz az, aki igazán továbbviszi a családban a zene és a tánc szeretetét.





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás