Fix áras, 1500 forintos menüvel az étlapon nyitott a Vörösmarty Classic Xmas





Budapest szívében, a Vörösmarty téren november 18-án megnyitotta kapuit a Vörösmarty Classic Xmas. Az egészen szilveszterig tartó karácsonyi vásár háziasszonya Ábel Anita, akitől megtudhattuk, hogy idén is vannak olyan ételek és italok, melyek a kispénztárcájú látogatók számára is elérhetők lesznek.



Megosztás
Szerző: Zs.
Létrehozva: 2023.11.22.
Módosítva: 2023.11.22.
ábel anita Vörösmarty tér advent karácsonyi vásár

Bár bizonyos fórumokon azt harsogják, hogy a magyar ember számára elérhetetlen árakon dolgoznak a fővárosi karácsonyi vásárok, a Metropol munkatársai jelen voltak a Szent István téri, illetve a Vörösmarty téri karácsonyi  vásárok megnyitóján is, ahol személyesen győződhettek meg arról, hogy a szervezők igenis gondoskodtak arról, hogy a szerényebb összegből gazdálkodó látogatók számára is élményekben és ízekben gazdag program legyen az adventi vásárok látogatása. Ábel Anitának, a vásár háziasszonyának köszönhetően betekintést kaptunk az idei év újításaiba. 

Ábel Anita
A vásár egyik látványossága a 19. századi rendőregyenruhát viselő rendfenntartók (Fotó: Földvári Zsófi)

A Vörösmarty téren megújult arculattal fogadják a látogatókat a gasztronómia pontok és kézműves faházak is. Az ételes standokon hagyományos magyar ételeket és italokat kínálnak a közönség számára, a kézműves kiállítók pedig a hagyományőrzés jegyében válogatták össze a tradicionális portékájukat.

Étel 1500 forintért 

Ha már étkezés: több mint százféle finomság közül válogathatnak a látogatók, köztük minden ételes pultnál van egy olyan fogás, amit 1500 forintért kínálnak. Ez az étel standtól és naptól is függ, vagyis nem mindennap ugyanaz lesz. Az 1500 forintos étel ugyanolyan nagy adag, mint minden másik étel, szóval ne fél adagokban tessék gondolkodni! További fontos információ, hogy a Vörösmarty Classic Xmason és a Szent István téri adventi vásáron is kötött a forralt bor ára, 450 forintba kerül decije. 

Ábel Anita
A színésznő több ételt is megkóstoltatott a jelenlévőkkel (Fotó: Földvári Zsófi)

Az ünnep értelme 

Ábel Anitától a Vörösmarty téren megkérdeztük, hogy mit jelent számára a karácsony? A színésznő így válaszolt: 

Nekem az ünnepre való hangolódás mindig akkor kezdődik, amikor megnyitja a kapuit a karácsonyi vásár. A hangulata, az illatok, a zene, mind arra sarkall, hogy az ünnepnek valóban az igazi értelmét keressem. És hogy mi az értelme? Az, hogy lecsendesedjünk, lenyugodjunk, és azokkal töltsük az időnket, akiket szeretünk. 

 

Ábel Anita
Ábel Anita a karácsonyi vásárokon kerül ünnepi hangulatba (Fotó: Földvári Zsófi)

 





 





Ezeket olvastad már?
Özönlenek a gratulációk! Gömöri András Máté öröme nem is lehetne nagyobb

Özönlenek a gratulációk! Gömöri András Máté öröme nem is lehetne nagyobb

Eláll a lélegzet: Bikiniben végzi a fekve nyomást a Fehér Lótusz szexi sztárja

Eláll a lélegzet: Bikiniben végzi a fekve nyomást a Fehér Lótusz szexi sztárja

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

„Billents engem fenékbe!” – meglepő dolgot kért Oszvald Marika T. Danny-től

„Billents engem fenékbe!” – meglepő dolgot kért Oszvald Marika T. Danny-től

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás