Szarvas Andi megtalálta élete szerelmét





Szakítása után elkezdte újraszervezni az életét, de hatalmas meglepetés érte. Szarvas Andi megtalálta azt a személyt, akire mindig is vágyott.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.10.08.
Szarvas Andi kapcsolat szerelem

Szarvas Andi úgy ragyog, mintha csak kicserélték volna. Nem indult annyira jól a szépségkirálynő számára ez az év, hiszen április elején derült ki, hogy felbontották eljegyzésüket a vőlegényével. Nem volt harmadik személy a képben, csak rájöttek, hogy más a szeretetnyelvük. Andinak nem volt sok ideje szomorkodni, hiszen a szakítás után nem sokkal rá is talált élete szerelme.

Szarvas Andi
Szarvas Andi megtalálta élete szerelmét (Fotó: Szabolcs László)

A tavasz elhozta a szerelmet

A szakítás után a szépségkirálynő azon volt, hogy újraszervezze az életét, de jött egy nem várt vendég, aki felülírt mindent.

„Tavasszal szerelmes lettem. Az életem nem változott, mert az ugyanúgy megy tovább, azonban a jövőre nézve változott nagyon is, mert lett párom. Igazából már össze is költöztünk. Egy kicsit gyorsnak tűnhet ez a tempó, de szinte május óta mindig együtt vagyunk, szóval nem lett volna értelme fölölsegesen fenntartani egy albérletet” – kezdte a szépségkirálynő a Metropolnak.

Ő lehet az igazi?

Andi sokat hangoztatja, hogy olyan, mintha ugyanolyanok lennének a párjával. Bár a tempójuk kicsit más, de mindenben hasonlítanak egymásra.

„Sikerült egy olyan embert találnom, aki szinte ugyanolyan, mint én. Ez azt bizonyította számomra, hogy minden rosszban, vagy nehéz időszakban van valami jó. Elkiabálni nem szoktam semmit, de azért az ember érzi azt, ha olyan ember van mellette, akiben nem tud hibát találni és nincs a csiszolódási folyamat sem” – mesélte Andi, aki ugyan megtalálta élete szerelmét, de egy másik szerelemtől búcsúznia kellett.

Szarvas Andi
Szarvas Andi egy új vállalkozásba kezd (Fotó: Markovics Gábor)

El kellett engednie a vállalkozását

A szépség mindig szeret valamin dolgozni. Szakítása új ötleteket és megújulást is hozott számára az üzletben.

„Volt egy edzőtermem, de azt nemrég befejeztem. Kiderült, hogy annyira mégsem érzem otthon magam benne és nem is úgy alakult a jövőm, ahogy azt terveztem. Visszaadtam a bérleményt, és egy teljesen más dologba fogok belekezdeni, ami igazából az életem és tudom, hogy sikeres lehet, de addig nem szeretnék róla beszélni, amíg nem áll össze teljesen a kép ” – mondta titokzatosan Szarvas Andi, aki úgy érzi, hogy végre sínen van az élete. 





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás