„Nem mondom, hogy nincs velük munka": az anyaságról vallott Kollányi Zsuzsi





Kollányi Zsuzsi három kisfiút nevel. Vajon bánja-e, hogy nem született kislánya?



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.09.11.
Kollányi Zsuzsi fiúgyermek anyuka kapcsolat

Úgy tűnik, Kollányi Zsuzsi kifogyhatatlan az energiából, hiszen a bevállalós anyuka három fiúgyermeket nevel, az ovis Bencét, Bálintot és Bogdánt. Mellette énekesnői karrierjét építi, koncertről koncertre jár. Sőt, a hétköznapokban is sokszor mindent egyedül visz, pedig ennyi fiúval nem lehet egyszerű bírni…

– A gyerekek annyi szépséget, csodát hordoznak. Persze nem mondom, hogy nincs velük munka, és néha tényleg stresszes is gyermeket nevelni, főleg többet, főleg fiúkat… – nevetett Zsuzsi, mert eszébe juthatott az, amikor három kisfiú csüng egyszerre rajta, vagy éppen hárman négy felé szaladnak. Ennek ellenére cseppet sem bánja, hogy a három gyerkőcből egy sem lány. Mint mondja: szerinte mindegy a gyerek neme, ám kétségtelen: mindig is fiús anyukaként tekintett magára.

Mindig fiús anyukának képzeltem magam, és ez nem változott azóta, mióta a fiúk megszülettek.

 A fiúkkal legfőképpen az a dolgom, hogy anyaként felállítsam számukra a határokat az élethez, és azt lehetőleg úgy tegyem, hogy senki se sérüljön benne. Anya és fia kapcsolat szintjén a tisztelet nagyon fontos, próbálom ezt hamar megtanítani nekik – mesélte Zsuzsi, aki arra is válaszolt, bevállalna-e egy negyedik gyereket. Minderről – és másokról is – a Bors keddi cikkében lehet majd részletesen olvasni!





 





Ezeket olvastad már?
Tóth Gabinak kellett megmentenie Vera koncertjét

Tóth Gabinak kellett megmentenie Vera koncertjét

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

Özönlenek a gratulációk! Gömöri András Máté öröme nem is lehetne nagyobb

Özönlenek a gratulációk! Gömöri András Máté öröme nem is lehetne nagyobb

Eláll a lélegzet: Bikiniben végzi a fekve nyomást a Fehér Lótusz szexi sztárja

Eláll a lélegzet: Bikiniben végzi a fekve nyomást a Fehér Lótusz szexi sztárja

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás